Zoey - Életem egy blogba vésve (7.rész)

7. rész
Csoki

Másnap reggel úgy döntöttem, hogy viszek Arminnak egy Bounty-t, hogy megköszönjem neki a pénteki üdítőt. Először 3bit-et akartam, csak az pont nem volt a boltban, így gyorsan lekaptam egy más fajtát a polcról, és futottam is a buszhoz, mert majdnem lekéstem, bár kis szandálban nem volt olyan könnyű, amit a világos lila, térdig érő szoknyámhoz vettem fel, amit egy fehér spagettipántos felsővel párosítottam. Természetesen ott volt Kathlyn és Ivy is.

• Sziasztok. – köszöntem egyhangúan, ahogy a múltkor Kathlyn is.
• Helló. – köszönt szőkésbarna hajú barátnőm, aki sötétkék egybe ruhát viselt fehér szandállal.
• Hali. – köszönt Ivy is. Nem nagyon kedveltem, de tudtam, hogy az érzés kölcsönös. A lány néhány számmal kisebb farmerszoknyát és egy hasonló méretű csőtoppot viselt hosszított szárú fekete-fehér tornacipővel.

• Kathlyn, melyik busszal mész suliba? – kérdeztem barátnőmtől.
• Még nem tudom. – válaszolta, majd rápillantott hosszú, göndör hajú barátnőjére, aztán elmosolyogta magát. Egy ideje már nem láttam mosolyogni úgy, hogy én is ott voltam. - Azt hiszem a későbbivel megyek. – pillantott vissza rám, majd hátra nézett – De nézd, Zoey! A te buszod már itt is van.
• Igen, látom. – mondtam nem szomorúan, hanem inkább kicsit ingerülten. Kezdett elegem lenni ebből a viselkedéséből. 4-én volt a szülinapom, de még annyit se mondott, hogy "bakk". Még a suliban is felköszöntöttek a többiek, pedig csak 2 hete ismernek, nem pedig egy évtizede. Mondjuk biztos nem volt ideje Ivy mellett...

Szó nélkül felszálltam a buszra. Nem is néztem vissza rájuk akkor sem, amikor elindult a busz. Nagyon felidegesített már korán reggel. Nem tudom mitől lett ilyen, de kezdem azt érezni, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége. A buszmegállóban ismét vártak a lányok és szokásukhoz híven nekem ugrottak, amint leszálltam a buszról. Majdnem vissza is estem, olyan erővel ugrottak nekem. Kicsit megnéztek minket a buszmegállóban az idősek, mert pont „piacos nap” volt, így a busz is tele volt tömve általában nem a legkedvesebb, nyugdíjas korosztállyal.

A suliba beérve teljesen felvidítottak, és el is felejtettem egészen addig a reggeli gondomat, amíg becsengetés után 10 perccel be nem futott az én „drága barátnőm”. Nem figyeltem oda rá, inkább odamentem Arminhoz, hogy átadjam a csokit, mielőtt megolvadna táskámban.

• Szia Armin! – köszöntöttem a fiút mosolyogva, aki éppen a padján ült, mivel még a tanár nem volt bent a suliban, de Lysander már felment Rosával, hogy szóljanak a tanáriban.
• Szia Zoey, jó reggelt! – köszönt vissza nekem mosolyogva a kék szemű fiú, aki szürke farmert viselt kék pólóval és tornacipővel, kezében a telefonjával, amin épp játszott. – Csak egy pillanat, gyorsan megdöntöm a csúcsomat, utána beszélhetünk. – vigyorogta el magát, majd visszafordult a játékához.
• Oké. – mondtam én is vigyorogva. – Megnézhetem, hogy mivel játszol? – kérdeztem kicsit zavarban.
• Persze, pattanj fel mellém. – mondta, és megütögette maga mellett a pad üres részét.

Felültem mellé, és néztem ahogy egy autós játékkal játszik. Szeretem az ilyeneket, és játszottam is néhánnyal már, de ezt nem ismertem. Nem akartam zavarni azzal, hogy kérdezgetem játék közben, ezért gondoltam megvárom míg végez.

• Basszuskulcs! – kiáltotta el magát, mert nem sikerült az új rekord állítás, pont amikor belépett Mrs. Hill, az igazgatónő, aki egyben a matektanárunk is.
• Na de Alexy! Hogy beszélsz?? – förmedt rá a tanár igazából Arminra, csak még nem jegyezte meg a neveket.
• Én vagyok Alexy tanárnő. A tesóm Armin. – mondta az egyik hátsó padból a srác, aki fehér térdnadrágot és egy fehér pólót viselt szürke cipővel, és éppen Fay haját fonta be.
• Ez esetben, Armin! Hogy beszélsz? – kérdezte az igazgatónő, miután rájött, hogy tényleg így van.
• De tanárnő, a „basszuskulcs” az nem csúnya szó. Komolyan. – esküdözött mellettem a fiú, bal kezét felemelve, a jobbat pedig a szívéhez rakta.
• Nem érdekel, üljön mindenki a helyére! Kezdjük végre az órát! – mondta, lerakta az asztalra a dolgait, és már fordult is a táblához kezében a krétával.

Ellenőriztük a házi feladatot, majd átvettünk néhány egyenletet. Szerencsére a tanár késése miatt hamar vége lett az órának. Utána volt még 5 óránk: földrajz Mr. Rocks tanár úrral, történelem Mr. Hill tanár úrral, utána 2 német Mr. Neumann-nal, végül egy nyelvtan Ms. Adams tanárnővel, aki 25 év körüli volt.

Iskola után a lányok még kikísértek a buszhoz. Éppen beszélgettünk séta közben, amikor szólt valaki a hátam mögül.

• Zoey! Várj! – hátrafordultam, és megláttam amint Armin éppen fut utánunk, Alexy pedig követi egy „jujjci, várj már meg!” kíséretében.
• Mit szeretnétek? – mosolyogtam rá mind a két fiúra.
• Alexy csak jött, mert utána megyünk haza. Csak azt akartam kérdezni, hogy mit szerettél volna matek előtt?
• Jajj tényleg. – csaptam a fejemhez, és kivettem a táskámból a szanaszét olvadt csokit. – Ezt neked hoztam, hogy megköszönjem a pénteki üdítőt. – nyújtottam át a csokit mosolyogva, kicsit elpirulva, és kicsit elkeseredve amiért ennyire megolvadt.
• Óóó, nem kellett volna. Nem azért csináltam. – mosolyogta el magát, és láttam, hogy eléggé meglepődött.
• Tudom. Én se azért csinálom. – nevettem el magam, és hallottam, hogy a lányok is elnevetik magukat mögöttem.
• Hát... akkor köszönöm. – mosolygott Armin, elvette a csokit, és mintha kicsit zavarba is jött volna. Nem tudom miért.
• Zoey, itt a buszod! – szólt Valerie, aki lila egybe ruhát viselt fehér telitalpú kis cipővel. – Vagy inkább másikkal mennél? – hátranéztem rá, és kacsintott egyet.
• Nem, ezzel megyek. Sietek haza, mert sok a házi holnapra és még Dorothy-t is el akarom vinni sétálni.
• Ki az a Dorothy? – kérdezte csodálkozva Alexy.
• A kutyám. – mondtam vigyorogva, majd el is köszöntem a kis bandától. – Akkor holnap találkozunk! Sziasztok! – mondtam, majd előkapva a bérletem fel is szálltam a buszra. Mivel utolsónak szálltam fel, csak az ajtóban tudtam megállni, mert máshol már nem volt hely, de még tudtam integetni a barátaimnak.

Kathlyn-t nem is láttam nyelvtan után. Akkor is kisietett a teremből, és elindult a másik irányba, de nem láttam semmi aggodalmat az arcán, szóval biztos találkozója volt. Sejtem is, hogy kivel...

Miután hazaértem megebédeltem, és el is kezdtem megírni a házi feladatokat holnapra, ami nem volt egyszerű tekintve, hogy töriből év eleji témazárót írunk, én pedig sík hülye vagyok belőle. Gondoltam egyet, és felhívtam valakit.

• Szia! Zavarlak? – kérdeztem a vonal másik végén lévőtől.
• Dehogy Zoey, soha nem zavarsz. – mondta vidáman barátnőm, Valerie, aki velem ellentétben minden tantárgyból nagyon jó volt.
• De jó nekem. – vigyorogtam el magam, amit persze ő nem látott, de a hangomon biztos hallotta.
• Ugye? Mit szeretnél? – tért a lényegre a lány.
• Segítséget kérni. Történelemből. Nagyon hülye vagyok belőle, és félek a holnapi dolgozat miatt. Tudnál valahogy segíteni?
• Most? Tartsak neked kiselőadást telefonon keresztül? – kérdezte a barátnőm, a végét elnevetve.
• Nem tudom, az elég sokba kerülne. – nevettem el magam én is. – Nincs valami más ötleted? – kérleltem barátnőmet könyörgő hangon.
• Hm... figyelj. Úgyis csak a 6. óra lesz töri. Addig majd szünetekben elmondom a dolgokat. – újságolta ötletét a lány.
• Szuper vagy! – örültem meg a hír hallatán. – Jövök neked egyel! – nevettem.
• Vigyázz, mert behajtom! – nevetett ő is.
• Oké, akkor köszönöm szépen. Csak ennyit szerettem volna. – mondtam.
• Rendben, akkor holnap találkozunk. – mondta, majd elköszönt. – Szia!
• Oké, szia. – köszöntem el én is.

Utána még megtanultam a többit, amit kellett holnapra, és este 6 körül elvittem egy kicsit sétálni Dorothy-t. Élvezte a sétát, és megint talált egy fadarabot, amivel játszott. A kislabda megint pórul járt, mást választott Dorothy. Olyasmi ez a helyzet, mint Kathlyn-nel. Ő is inkább mást választott. Érdekes dolgok ezek.

Miután hazaértünk odaültem a családomhoz vacsorázni, és elmeséltem mi történt az iskolában. Kérdezték, hogy mi van Kathlyn-nel, mert régen meséltem már róla. Erre rá vágtam, hogy „Nem tudom.” és már ettem is tovább. Vacsi után mentem lefürdeni, és bevágódtam az ágyba. Nagyon izgultam a holnapi dolgozat miatt. Nagyon remélem, hogy sikerül megírni legalább 2-esre.