Zoey - Életem egy blogba vésve (5.rész)

5. rész
A nyár utolsó napjai

Reggel az ágyamban ébredtem. Fogalmam sincs, hogy kerültem bele. Megnéztem a telefonomon az időt, még csak 7 óra volt. Na nem baj, felkelek. Gyorsan letusoltam, ami nem volt valami kellemes tekintve, hogy előző nap leégtem. Felvettem egy rövidnadrágot és egy pólót, utána megnéztem, hogy ki van még ébren. Egyedül nővérem aludt már csak. Anya dolgozott, így délelőtt csak apa volt otthon.

• Jó reggelt! – köszöntem, majd nyomtam apa arcára 1 puszit.
• Neked is, kicsim! – mondta, és megpuszilta a homlokomat.
• Reggeliztél már, vagy eszel velem? – kérdeztem őszes hajú, világosbarna pólót és fekete mackónadrágot viselő apukámtól.
• Nem ettem még, most akartam. – mondta, és kezdte előpakolni a felvágottakat a hűtőből.
• Akkor én addig megterítek. – és kezdtem is előpakolni az evőeszközöket és a tányérokat.

Evés után beszélgettünk még egy kicsit, majd ő ment ki a garázsba pakolni, én pedig elmosogattam. A nap hátralevő részében nem sok mindent csináltam. Megetettem és megitattam Dorothy-t, majd délután elvittem egy kicsit sétálni. Este felé leültem egy kicsit a számítógéphez, játszottam egy kicsit a FIFA 09-cel, utána pedig vacsiztunk. Anyu estére tojásrántottát csinált kiegészítve egy kis füstölt kolbásszal. Nagyon finom volt, túlságosan is jól laktam vele. A már-már kínzásnak minősülő fürdésem után felkaptam az alvós pólómat, majd befeküdtem az ágyikómba. Nem nagyon csináltam semmi aznap, mégis este 9-kor már aludtam. Hajnali 4-kor felkeltem, mert nagyon kellett pisilnem. Gyorsan elvégeztem a dolgom, kezet mostam, és mentem is vissza az ágyba. Csak az volt a baj, hogy már nem jött a szememre az álom. Na igen, ezért nem szeretek felkelni hajnalban. Fél 6-ig próbálkoztam a visszaalvással, de hasztalan volt. Ekkor mocorgásokra lettem figyelmes, amik a konyhából jöttek. Kimentem a szobámból, hogy megnézzem ki az. Anya volt, amint épp készülődött menni dolgozni.

• Hát te hogyhogy ilyen korán fent vagy? – nézett rám csodálkozó tekintettel.
• Nem tudtam visszaaludni pisilés után.
• Kipróbáltad, hogy milyen ha visszamész az ágyba? – viccelődött korán reggel anyuci.
• Haha. – akaratlanul is elmosolyodtam, mert még nekem is reggel volt. – Lehet iszok egy kis tejet, utána megpróbálom úgy is. – mondtam én is viccelődve.
• Jól van. – mosolygott rám.

Hát, a tervem bejött. Olyannyira, hogy 11:34-kor néztem meg a telefonomon az időt.

• Úristen! Hogy aludtam én ilyen sokáig? – kérdeztem magamtól, amire válasz természetesen nem jött.

Kikeltem az ágyból, felvettem egy hosszú farmernadrágot, ami már kicsit kopott volt, direkt otthoni használatú volt és úgy láttam, hogy esős idő van, szóval nem lehet annyira meleg mint az elmúlt napokban. Vettem fel hozzá egy félvállról lecsúszó, világoskék felsőt. Kimentem a konyhába, ahol nővérem éppen bolognai spagettit csinált ebédre.

• Jó reggelt húgica. – köszöntött nővérem, amikor észrevette, hogy ott vagyok. – Hogy aludtál ilyen sokáig?
• Jó reggelt neked is, és hát fogalmam sincs. – mondtam, majd beleszagoltam a levegőbe. – Hmm, jó illata van a bolognainak. – vallottam be, és rámosolyogtam nővéremre.
• Tudom, hisz én csinálom. – mondta büszkén mosolyogva nővérem.
• Ja-ja, persze. – hagytam rá a dolgot és legyintettem neki, persze csak viccből. – Hát apa?
• Átment Lakeland-be a szomszéddal. Kell valami a kocsihoz. – mondta nővérem, utána pedig elzárta a gázt a finom ennivaló alatt.
• Ja, oké. – mondtam, és kimentem megnézni mi van a kutyuskámmal.
• Wuf-wuf! – jött oda hozzám Dorothy, majd a lábamnál hanyatt dobta magát, hogy simogassam a hasát.
• Jól van, kislány. – vigyorogtam el magam, majd leguggoltam házi kedvencemhez, és megvakargattam a hasát. – Jó érzés? – kérdeztem tőle, amire a válasza egy „Wuf!” volt, és nyelvlógatás. – Na, mindjárt hozok ki neked egy kis vizet, meg nézek neked kaját. – szóltam a kutyához, miközben álltam fel mellőle. Vettem ki a szekrényből egy kutyakonzervet, egy kis tálba öntöttem neki belőle, majd összekevertem egy kis száraz kenyérrel. Egy kancsóba öltöttem neki vizet, amit szintén kivittem neki. Beleöntöttem a dolgokat a kis táljaiba, majd bementem. Ebédre apa is hazaért, de utána sietett is, mert 1-kor indult dolgozni. Fél3-kor anya is hazaért a munkából, beszélgettünk egy kicsit, majd fél4 körül kihívtam Kathlyn-t sétálni. Azt mondta, hogy most nem ér rá, mert Ivy-val elmentek vásárolni. Majd hív 5-6 között, ha hazaért és akkor elmegyünk sétálni. Mondtam, hogy „Oké.”, majd letettük a telefont. Negyed 9-ig vártam, hogy hátha hív, bár akkor már úgy se mentem volna ki sétálni, de azért hívhatott volna. Bementem a szobába, hogy felvegyem a pizsimet a kezembe, meg kivettem egy bugyit a fiókomból, amikor ismerős nevetéseket hallottam az utcáról. A redőnyöm le volt húzva, de a kis lyukakon ki tudtam nézni. Kathlyn volt Ivy-val, meg 2 számomra ismeretlen sráccal.
• „Na ez szép.” – gondoltam magamban. Nincs náluk egy darab szatyor se, szóval ha tényleg vásárolni voltak, akkor már lerakták a cuccokat. 6 utcára lakik tőlem Kathlyn, Ivy meg vagy 10-re, szóval nem 3 perce értek haza...

Mit ne mondjak, szuper érzés volt... igen, irónia volt. Utálom, amikor ezt csinálja Kathlyn. 3 napja nem is beszéltünk, erre ilyenkor is leráz a „drága kis Ivy miatt” – mondtam magamban nyávogós hangon. Még egy sms-t se volt képes küldeni. Ha nincs a telefonján pénz, akkor elkérte volna valamelyikét, akikkel együtt sétált. Nem hiszem, hogy egyikén se lett volna pénz. De akkor legalább ne pont a házunk előtt sétáljanak már el, könyörgöm, ha egyszer már sz*rik rám! – mondtam mérgesen.

Úgy gondoltam, jobb lesz inkább menni fürdeni és lefeküdni. 9 órára le is sikerült fürdenem, ami még mindig nem volt egy leányálom. Természetesen nem tudtam elaludni. Mérges voltam és csalódott. Mérges voltam amiért lekoptatott, és csalódott amiért még csak egy üzenetet sem küldött. Legalább annyit, hogy „Majd máskor elmegyünk.” vagy valami. De áhhh, minek az nekem?! Végül is csak 11. éve vagyunk barátnők, nem érdemlem meg. Végül nagy nehezen csak elnyomott az álom olyan fél 11 és 11 óra között.

Másnap, augusztus 30-án, szombaton reggel Dorothy ugatására ébredtem. Megnéztem mennyi az idő, 8 óra múlt 3 perccel. Hát még egész jó időben keltem, de nem tudtam mit ugat Do, ezért odamentem az ablakhoz. Csak néhány kisgyerek sétálgatott és használta ki a jó időt, na meg az utolsó előtti napját a nyárnak. Hétfőn ugyanis évnyitó, szóval kezdődik az új tanév. Vártam, mert legalább találkozhatok majd a két új barátnőmmel. – Erre a gondolatra elmosolyodtam, mert eszembe jutott milyen kedvesek voltak a táborban.

Gondolataimból a telefonom csörgése zökkentett ki. Vajon ki lehet az? Még csak negyed 9 van. A kijelzőn pedig megjelent egy ismerős szám.

• Szia Val! – köszöntöttem jókedvűen a lányt.
• Jó reggelt! Felébresztettelek? – kérdezte kicsit bizonytalanul.
• Dehogyis. – vágtam rá egyből. – Már egy ideje fent vagyok.
• Akkor oké. Csak azért hívlak, mert megyünk délután 3 körül a családdal Gibsoniába. Kijössz majd a parkba?
• Sajnos nem jó, megyünk megvenni a tanszereket. - mondtam csalódottan az igazságot.
• Kár. – mondta ő is csalódottan. – Akkor hétfőn majd találkozunk az évnyitón. Sajnos nekem most le kell tennem. – mondta.
• Jól van, rendben. Akkor szia.
• Szia Zoey. - köszönt el ő is, majd leraktuk a telefont.

Szombaton a vásárláson kívül nem volt semmi érdekes, viszont Kathlyn se adott hírt magáról. Szép kis barát mondhatom. Elvittem egy negyed órára sétálni a parkba 6 óra felé Dorothyt. Jól érezte magát. Játszott egy fadarabbal, de a labda amit vittem neki az nem is érdekelte. Hát talán tényleg érdekesebb volt a fadarab. Este elvégeztem a szokásos dolgaimat, majd háromnegyed 10-kor bebújtam az ágyba. Másnap szintén nem történt semmi. A „barát” sem jelentkezett...