Zoey - Életem egy blogba vésve (10.rész)

10. rész

Szombat – Együtt a csapat

Ahogy a buszra felszálltam, elöntött az idegesség. Nem tudom miért, de egy kicsit izgultam a délután miatt. Észre se vettem, és már ott is voltam Lakeland-ben. Útközben hallgattam egy kis Linkin Parkot, Three Days Grace-t és Egypt Central-t is, hátha eltereli a figyelmem az izgulásról. Sikerült is, mert amikor észbe kaptam akkor állt meg a busz ott, ahol leszálltam. Gyorsan felkaptam a kistáskámat és már szálltam is le. Időben értem oda a busszal, és Arminék az ígéretükhöz híven ott is vártak 3-an a busznál, Armin legjobb barátjával együtt.

• Sziasztoook! – ugrottam Armin és Alexy nyakába, amint leszálltam a buszról. Armin kék pólót vett fel egy szürke farmerral és fekete cipővel, Alexy pedig egy kék rövid ujjú inget vett fel zöld nadrággal és ugyan ilyen színű cipővel.
• Helló Zoey! – köszönt nekem egyszerre az ikerpár.
• Úgy vártam már a mai napot! – mondtam nekik vidámat, mikor elengedtem őket.
• Mi is! - mondta Armin – Ja, ő pedig a legjobb barátom, Austin Wright. Austin, ő itt Zoey Bale.
• Szia Zoey. Örülök, hogy megismerhetlek. – mondta a barna szemű, fekete hajú, farmert és egy hosszába csíkos világoskék inget viselő fiú mosolyogva és kézfogásra nyújtotta a kezét.
• Szia Austin. Én is örülök. – mondtam neki mosolyogva, majd kezet fogtam vele.
• Nézzétek, ott jönnek a csajok! – mondta Alexy, és a túloldalra mutatott.
• Sziasztok! – üvöltött nekünk a két lány, miközben jöttek át az úton.
• Sziasztok! – mondtuk mi is, majd Armin folytatta – Fay, Val, – mondta a fiú a lányoknak, Fay nevét különösen kihangsúlyozva – hagy mutassam be nektek a legjobb barátomat, Austin Wright-ot. Austin, ők itt Fay Stevenson és Valerie Miller.
• Sziasztok! Örülök, hogy megismerhetlek titeket! – nyújtott kezet először Val-nek, aki nagyon szép lila egybe ruhát viselt ugyan ilyen szandállal és kis táskával, és miután kezet fogtak, nyújtotta a kezét Fay-nek is, aki végül rózsaszín rövidnadrágot választott fehér felsővel és egy kis fekete bakancsot vett fel hozzá, amihez választott még egy fehér kis táskát is. Vele kicsit tovább fogták egymás kezét, és elég feltűnően bámultak egymás szemébe.
• Hahó, itt vagytok? – szakította ki őket egymás szemének bámulásából Armin, aki úgy gondolta, ideje indulni a plázába, mert idő közben már megjött Lysander és Castiel is. Lysander sötétzöld ingben és nadrágban jött, hozzá pedig egy fekete cipőt vett fel. Castiel fekete-piros kockás inget állított mára össze fekete nadrággal és cipővel.

Hirtelen szétvált a kis újdonsült gerlepár, és mind a kettőnek elég vörös lett az arca. De a fülükig ám!

Armin bemutatta Austint a másik két fiúnak is és nagy nehezen elindulhattunk a moziba. Odaérve a pláza 2. emeletére láttuk, hogy milyen nagy sor áll a mozi mind a három kasszájánál. Közelebb érve láttuk, hogy nagy része 10 éves kor alatt van, így remélhetőleg nem azt nézik majd amit mi. Meg hát Lysander is észrevette, hogy ma vetítenek valami mesét is pont abban az időpontban, amikor a miénk is kezdődik. Így hát beálltunk a sorba és vártunk. A kasszához érve a lány nem igazán foglalkozott a korunkkal, így simán odaadta nekünk a jegyeket, ami – mivel túllépte az öt főt – csoportos volt. Nem sokkal, de így kicsit olcsóbban kaptuk meg a jegyeket.

A terembe beérve már elég sokan voltak, de tudtunk egymás mellett ülni, még ha nem is pont egy helyen. Volt egyszer 5 hely a legutolsó sorban, meg volt még 3 hely hárommal előrébb. 5-en le is foglaltuk gyorsan a leghátsó sorban lévő helyeket, mert ugye onnan a legjobb nézni a filmet. Austin, Fay és Armin pedig előttünk három sorral foglaltak helyet. Szegény Fay. Armin biztosan mondja majd neki az Austin-os dolgokat. – mosolyogtam magamban, miközben már a helyeket foglaltuk el a teremben, kezünkben a popcornokkal és az üdítőkkel.

* Film közben, kb. a felénél. *

• Pszt... Zoey... – pisszegett a fülembe Alexy aki a bal oldalamon ült, hogy figyeljek rá.
• Mi a baj Alexy? – kérdeztem a fiút, persze csak suttogva.
• Nekem nem tetszik ez a Joker fazon. – mondta kicsit elborzadva.
• Nekem valamiért szimpatikus. – mondtam, és magam sem értettem miért kedveltem meg pont a „rossz fiút”.
• Hé, miről sutyorogtok? – kapcsolódott be a jobb oldalamon ülő Castiel is a beszélgetésbe.
• Csak Joker-ről. Nekem szimpi, Alexynek meg nem. – vettem rövidre a dolgot.
• Miért nem tetszik Alexy? Tök jó arc. – tette hozzá a vörös hajú, szürke szemű fiú, fejével a vászon felé biccentve.
• UGYE? – fakadtam ki és odafordultam Castielhez, mire a teremben ülők fele leordított egy „PSZT!!!”-et. Én mint egy kiskutya, „fülemet-farkamat behúzva” csúsztam kicsit lejjebb a székben, hátha nem vesznek úgy észre. Alexy inkább nézte tovább a filmet, velünk nem is törődve. Castieltől viszont kaptam egy kis nevetést az előbbi „produkcióm” miatt, utána pedig még egy csábító mosolyt is, amitől eléggé zavarba is jöttem. Remélem elég sötét volt bent, és pont nem látta.

* Film után. *

• Uuuu de jó volt! Mikor mozizunk megint együtt? – pattogtam ki a moziteremből akkora vigyorral az arcomon, ami közbeérte majdnem az egész fejemet, miközben sorban kidobáltuk az üres poharakat és popcorn-os zacskókat.
• Tényleg jó volt. Nekem akármikor jó... majdnem. – pillant rá Castiel legjobb barátjára. – Néha azért próbálni is kell a szabadidőben. – tette hozzá a fiú mosolyogva.
• Ebben teljesen igazad van Castiel. – mondta Lysander. – De azért majd ismételhetünk valamikor! Persze csak ha mindenkinek jó. – mosolyogta el a végét a fiú.
• Úgyis beszélünk még addig, majd kitalálunk más programot is a mozizáson kívül. – mondta Valerie, és ebben is maradtunk.

Beszélgettünk még egy pár óra hosszát, beültünk egy kis kávézóba, ittunk üdítőt, majd 8-körül szétváltunk. Az ikerpár, Austin és Fay elindultak az egyik irányba, mivel mint kiderült, az ikrek és Fay csak 2 utcára laknak egymástól, Austin pedig a hétvégét Arminéknál tölti. Azt mondták hazakísérik a lányt, utána mennek ők is haza.

4-en maradtunk mi is: Val, Lysander, Castiel és én. Útközben csak beszélgettünk és beszélgettünk, amikor azon kaptuk magunkat, hogy már a suli épületénél vagyunk.

• Na itt hogyan tovább? – kérdezte Lys.
• Én szerintem megyek haza. Itt lakom nem messze. – mondta Valerie.
• Én is megyek most már haza. Majd itt felszállok. – biccentett Castiel a túloldali buszmegálló felé.
• Hát te Zoey? – kérdezte Lysander, miközben felém fordult.
• Megyek én is haza. Kicsit elfáradtam, hosszú volt a mai nap. – mondtam a többieknek, és közben valószínű fancsali képet vágtam, mert eszembe jutott egyből Kathlyn és a telefonhívása még délelőtt.
• Mi történt? Baj van? – kérdezte Castiel... aggódva?!
• Mi? Ja, nem. Minden rendben van. – erőltettem mosolyt az arcomra.
• Zoey! Tudod mit mondtam a múltkor! – váltott komoly arckifejezésre barátnőm, Val.
• Tudom, tudom. De nyugi, csak a szokásos. Semmi komoly. – próbálkoztam ismét egy mosollyal.
• Na, ezt majd még megbeszéljük! – mondta a lány. – De én most már tényleg indulok haza. Elég sötét van és nem szeretek már ilyenkor nagyon sétálgatni. – mondta, mire Lysander egyből válaszolt.
• Szívesen hazakísérlek! Merre laksz? – kérdezte a lányt kedves hangon.

Val bólintott neki, hogy hazakísérheti, majd elköszöntünk egymástól és megbeszéltük Val-lel, hogy majd még a holnapi nap folyamán beszélünk telefonon. Castiellel ketten maradtunk, így átmentünk az út túloldalára a buszmegállóba.

• Neked mikor jön a buszod? – kérdezte tőlem Castiel, miközben a menetrendet nézte.
• Azt hiszem fél 9. – pillantottam a telefonomra – szóval még egy 10 perc és jön a busz.
• Nem nézed meg? Amúgy nekem is akkor jön. 8:32-kor.

Megnéztem, és nekem is pont akkor jött. Mint a buszon kiderült, ő is Gibsoniában lakik. Az úton még beszélgettünk, amikor pedig szálltam volna le a buszról, megkérdezte hazakísérhet-e, mert úgyis a következőnél már szállt volna le ő is. Rábólintottam. 5 perc alatt elértünk a házunkig, addig pedig megállás nélkül beszélgettünk. Megtudtam, hogy neki is van egy kutyája és augusztus végén költöztek ide, 4 utcával arrébb. Amikor a házunkhoz értünk egy öklössel elköszöntünk, majd amikor én beértem a kapun ő is elindult haza. Nagyon rendes fiú, és jól éreztem magam ezen a délutánon akkor is, amikor együtt volt a csapat, meg akkor is, amikor csak kettesben voltunk.