Zoey - Életem egy blogba vésve (4.rész)

4. rész
Egy nap a strandon

Hazafelé úton elmeséltem anyuéknak mindent, ami a táborban történt. Az esti „fiúk dörömböltek az ablakon” részt mondjuk kihagytam... persze teljesen véletlen. Örömmel számoltam be arról is, hogy szereztem két új barátnőt. Hazaérve ugyan ezt meséltem el a tesóimnak is. Bátyámmal már csak akkor délután találkoztam, mert másnap reggel indult vissza a kollégiumba. Ő Miami-ba jár fősulira, bár nem tudom mennyit tudnak ott tanulni a hívogató víz mellett.

Augusztus 27-e, szerda van, ami azt jelenti, hogy már csak egy fél hét van a nyárból. Nagy nehezen sikerült rávennem a szüleimet és a nővéremet, hogy menjünk el egy napra a tengerhez. 2 óra hossza volt az út, de megérte. Augusztus végéhez képest meghaladta a 30 °C-ot a hőmérséklet, és egy darab felhő nem volt az égen. Tisztára, mint júniusban vagy júliusban. Levettem a ruhámat, hogy a fürdőruhámban már rohanhassak is a vízbe. Mivel szégyenlős vagyok, egyrészes fürdőruhám van.

Bent a vízben észrevettem egy ismerős lányt. Nem láttam valami jól, mert a szemüvegemet kint hagytam, de mintha valahol már láttam volna. A lány is észrevett, és elkezdett felém jönni a barátjával. Ahogy közelebb jöttek, akkor láttam meg, hogy Rosalya az, az egyik új osztálytársam. Hatalmas mosollyal az arcán közeledett felém.

• Sziaaa... öhm...
• Zoey. – segítettem ki vigyorogva.
• Basszus tényleg. Ne haragudj, nem jó a név memóriám.
• Nem baj Rosa, még csak egyszer találkoztunk. Majd ha egy év múlva is „öhm”-nek fogsz hívni, akkor már lehet kicsit bedurcázok majd. – mondtam nevetve.
• Jó, rendben. Addigra megjegyzem. – nevette el ő is magát. – Ja, egyébként ő a barátom, Leigh. Lysander bátyja. Rá emlékszel az osztályból?
• Lysander? Fuhhh... Na látod én meg rá nem emlékszem. – Vallottam be őszintén, mert sajnos tényleg nem ugrott be, hogy ő ki.
• Én se emlékeztem rá, hogy ki vagy, amíg Rosa nem mondta, hogy osztálytárs. – szólalt meg a hátam mögött valaki, én pedig ijedten fordultam meg.
• Uuuu most már tudom ki vagy! Te voltál még ott fent a szőkésbarna hajú srác mellett a toronyban! – vágtam rá vigyorogva, mint aki nyert a lottón.
• Milyen toronyban? – kérdezte komolyan.
• Hát... a templomtoronyban... tegnap... nem?! – kérdeztem, most már kevésbé magabiztosan.
• Milyen... Jaaaaaa... hogy a gólyatáborban! – mondta úgy, mint aki rájött egy bonyolult matekpéldára.
• Igen, ott. – mondtam vigyorogva, mire ő is elnevette magát.
• Akkor kezdjük elölről. A nevem Lysander Ainsworth, de a barátaimnak csak Lys. Egy zenekarban játszom a legjobb haverommal. Most te jössz. – mosolygott rám kedvesen.
• Oké. – mosolyogtam, és lehet kicsit el is pirultam zavaromban. – A teljes nevem Zoey Elisabeth Bale. A barátaimnak Zoey vagy Lisa és... öhm... van egy kutyám... – nevettem el a végét, amibe ők is becsatlakoztak.
• Nos Zoey, – kezdett bele Lysander, miután nagyjából befejeztük a nevetést – örülök, hogy megismerhettelek. – majd kezet csókolt és egy észbontó mosolyt küldött közben felém.
• Tipikus Lysander! – nevetett a hátam mögött Rosa és Leigh, miközben én körbepirultam az egész fejemet.

Soha senki nem csókolt még nekem kezet. Maximum apukám, amikor még kicsi voltam és hercegnőset játszottam, de akkor is én nyomtam a kezemet a szájához. Az azért nem ugyan az. Meg most nem rózsaszín kis pörgős szoknyában voltam, hanem egy egybe részes fekete fürdőruhában. Ez azért volt lényeges, mert kisebb felületen takart. De hogy ennek az előbb történtekhez mi köze, arra még nem jöttem rá.

• Zoey! Zoey, jól vagy? – gondolkodásomból Rosa hangja zökkentett ki.
• Mi? Ja. Persze, jól vagyok. Mert? – hirtelen azt se nagyon tudtam, hol vagyok, de azért persze, jól vagyok... Aham...
• Már vagy 3 perce itt szólongatunk, de semmi reakció.
• Szerintem nem is pislogtál. – vágott közbe Lysander.
• Ja, nem tudom miért. Biztos elbambultam.
• Ennyire hatásos volt az öcsikém kézcsókja? – nevetett Leigh, majd folytatta – Vigyázz vele, nagy nőcsábász a gyerek! Fogalmam sincs kitől örökölhette... – elkezdett fütyörészni, mint aki tényleg nem tud semmiről.
• Na igen... fogalmad sincs mi?! – kérdezte Rosa, és közben sunyin nézett barátjára.
• Ne is higgy nekik. Egy szavuk sem igaz! – vigyorgott Lys. – Soha nem volt még barátnőm és még szűz vagyok.

Erre a kijelentésére az egész strand zengett Rosa és Leigh nevetésétől. Van egy sejtésem, hogy miért...

• Ne, Lys. Nem bírom, hagyd abba. – kérlelte Rosa, akinek már a könnye folyt a nevetéstől.
• Hallod öcsi, ezzel csak magad alatt vágod a fát. – mondta Leigh, aki szintén a könnyeit törölgette. – Ki gondolta volna, hogy egyszer az öcsém miatt fogok sírni.
• De ne feledd, a nevetéstől sírtál. – mondta Rosa.

Még beszélgettünk egy kicsit, nagyrészt Lysanderről, aki idő közben elment idézem: „felderíteni a terepet”, így ott hagyott minket. Szerencsére nem kaptam több kézcsókot tőle. Megtudtam, hogy van egy tetoválás a hátán. Hiába voltunk vízben, és rajta is fürdőnadrág volt, ha folyton szemben állt velem, esélyem se lett volna megnézni. Nem sokkal később elköszöntünk, és én is kimentem a partra a szüleimhez meg a nővéremhez.

• Azt hittem már soha nem jössz ki. – mondta unottan a nővérem, akin szintén egybe részes fekete fürdőruha volt és napozás közben a telefonját nyomkodta.
• Bocsánat, csak találkoztam két osztálytársammal és velük beszélgettem.
• Tudom kicsim, láttuk. – mosolygott rám apu kedvesen. – Minden rendben volt?
• Igen, persze. Csak szerintem kicsit leégett a hátam. – erre megfordultam, apáék pedig egy „Úristen!”-t mondtak egyszerre elszörnyülködve, mind a hárman. – Ez nem volt valami biztató. – mondtam, és visszafordultam hozzájuk.
• Elég csúnyán leégtél húgica. – mondta nevetését visszafojtva a nővérem.
• Ne már! Pár nap múlva évnyitó! Hogy megyek így suliba??? – kérdeztem elborzadva a szüleimtől.
• Nyugalom, valahogy majd rendbe hozzuk. – biztatott anyukám, de valahogy nem lettem nyugodtabb.

Viszont már nagyon kellett pisilnem, mondtam anyuéknak, hogy megyek átöltözni, utána tőlem mehetünk. Gondoltam majd a wc-ben átöltözök. Igen ám, de annyira azért nem voltak tágasak azok a wc fülkék, mint amilyenre én emlékeztem. Gyorsan kiengedtem a „fáradt olajat”, és megpróbáltam átöltözni. Nagy nehezen lekerült rólam a fürdőruha, amikor véletlen kilöktem az ajtót. Egy hangosra sikeredett „BASSZUS!” kíséretében amilyen gyorsan csak tudtam visszacsuktam az ajtaját. Halk kacagást hallottam a kis folyosóról, ahol a fülkék voltak.

• Ajj, tuti meglátott valaki. – gondoltam magamban, és fogtam a fejem. Nem tudtam, hogy lehetek ennyire béna.

Gyorsan felöltöztem, már amennyire sikerült gyorsan abban a kicsi helyiségben. Utána szaladtam apuékhoz, és kérleltem őket, hogy menjünk el innen. Nem kellett kétszer mondani, már ők is mentek volna, csak engem vártak.

• Ennyire mozgalmas strandolásom még nem volt. Na meg Lysander kézcsókja. Az se volt semmi. Többé remélem nem csinál ilyet, mert akkor nem 3 percig nem tudnak majd rávenni, hogy reagáljak bármire is, hanem legalább negyed órán keresztül. – merültem el gondolataimban hazafele úton. De nem sokáig gondolkoztam, mert elnyomott az álom. Minden bizonnyal a Nap kiszívta az energiámat... meg a bőrömet. Remélem nem annyira durva, ahogy a reakciójukból ítélem.