Emlék és remény
Megőrülök, ha nem vagy velem,
Megőrülök, ha nem fogod kezem.
Megőrülök, ha mosolyod látom,
Mert hogy velem légy’ csak álom.
Karjaid között biztonságra
Leltem és boldogságra
S amikor melletted keltem...
Amikor melletted ébredtem fel...
Azon a reggelen az idő megállt...
Azon a reggelen nem kellett más..
Éreztem boldog vagyok, hogy ott fekszel,
S hogy mellettem ért a napkelte.
Kiöntöm lelkem, 'mi szívemet nyomja
Beleégett forró és édes csókodnak nyoma.
És az a nézés... megfogalmazhatatlan...
Amit akkor érzek, az valami gyengéd és hatalmas.
Egy örvénybe kerültem, nem tudok kiszállni
Folyton csak hiányzol. Nem tudok leállni.
Szívemből kiáltanám a világnak,
Hogy mennyire szeretlek te állat!
De még nem tehetem, még nem szabad,
A Te szíved foglalt, az enyém megszakad.
Jó lenne ölelni és csókolni naponta,
És nyugodtan belerakni szívemet a markodba.
Tudni, hogy velem maradsz és tényleg szeretsz,
Tudni, hogy nem csak pár napig tervezed velem,
Tudni, hogy ölelésed soha nem hagy cserben,
Tudni, hogy a végső percig velem leszel.
A szikra már megvan egy ideje, tudom és érzem,
De ami mostanában történik, olyat még nem éltem.
Furcsa... mi, akik annyira ez ellen voltunk,
Most azok vagyunk, 'kik felől a vihar elvonul.
Elvonul, ha hagyjuk, hogy kisüssön a Nap,
És tőlünk az élet újra lángra kap.
Apró szikrából lehet olthatatlan tűz,
Mely’ két lelket örökre összetűz.
Remélem a mi lelkünk is egy tűzzé lobban,
S hogy majd szeretjük egymást egyre jobban,
Amíg lélegzünk,s ameddig világ a világ,
Szeretjük majd egymást egy életen át.
/ 2013. 05. 04 /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése