Zoey - Életem egy blogba vésve (24.rész)

24. rész
Bál – I.

Újabb napra ébredtünk, egy bálozós napra. Az egész csapat nagyon várta, hiszen ez lesz az első bálja mindenkinek. Este furcsa módon nem a vörösre gondoltam és nyugodtan tudtam aludni. A mai nap kicsit azért ideges vagyok. A bál 6–kor kezdődik, Lewis pedig átvisz fél 6–ra, mert akkor találkozunk majd Alexy–vel a színház előtt.

Ja, azt elfelejtettem említeni, hogy az utóbbi 2 hétben mindenki beleadott apait–anyait, hogy a terem szép legyen. Tegnap már csak a tanárok voltak ott meg néhány diák, hogy elvégezzék az utolsó simításokat is a termen. A végeredményt ma este majd meglátjuk, minden esetre nagyon izgatott vagyok.

9 óra után keltem kicsivel. Vettem fel egy kék hosszú ujjú felsőt és egy farmert, zsebre raktam a mobilom és lementem anyukámhoz és a testvéreimhez a konyhába. Úgy tűnik, a tesóim most korábban keltek, mint szoktak.

• Jó reggelt, első bálozó! – köszöntött hatalmas mosollyal az arcán Alexys, akin rózsaszín felső volt és egy farmernadrág.
• Jó reggelt, Lisa. – üdvözölt a bátyám is, akin csak egy hosszú szárú melegítőalsó volt.
• Jó reggelt, kicsim. – mondta a fehér felsőt és piros nadrágot viselő anyukám, és nyomott egy puszit a homlokomra.
• Jó reggelt nektek is. – mosolyogtam vissza rájuk.
• Kérsz reggelit? Bundás kenyeret csináltunk Alexys–szel. – kínálta anyukám az ennivalót.
• Igen, köszi. – mosolyogtam, elővettem egy tányért és odamentem anyukámhoz, aki rárakott egy szeletet.

Reggeli közben beszélgettünk, aztán segítettem anyának elmosogatni. Arra gondoltam, hogy elviszem ebéd után sétálni egy kicsit Dorothy–t, aztán pedig elkezdek készülődni. A kettő között játszottam egy kicsit a Fifa–val, de furcsa módon hamar meguntam, így fél 11–kor lementem anyunak segíteni az ebéd főzésében. Finom húsleves volt és palacsinta, aminek sajnos sütés közben sem tudok ellenállni. Evés után pedig, olyan fél 1 körül elindultunk Dorothy–val sétálni. Kathlyn–nel megbeszéltük, hogy kijön ő is egy kicsit, és beszélgetünk. Szomorúan újságolta, hogy tegnap megkapta az első, és remélhetőleg az utolsó 1–esét. Próbáltam biztatni, hogy úgyis sikerül majd kijavítania, mert még van egy hónap az első félévből. Sokat nem beszélgettünk, mert indultam haza készülődni, így negyed 2–kor már otthon is voltunk. A kapun beérve elengedtem Do–t, gyorsan megetettem és megitattam, majd mentem fürdeni. Hajat is mostam, utána pedig törölközőbe becsavartam magam, és megkértem anyát, hogy segítsen megcsinálni a hajamat. Szépen feltűzte hátra, de elől még lógott le néhány tincs, utána pedig segített felvenni a ruhámat. Nagyon megörültem, hogy végre megint rajtam lehet. Anya tegnap délelőtt elment a ruhámért, mert délután leltár miatt zárva voltak, így suli után nem tudtam volna bemenni érte.

Sajnos Kathlyn nem tud jönni a bálba, mert az ő iskolájuk nincs benne ebben az úgy nevezett „Suli–Barát” programban. Ez csak annyit tesz, hogy van 4–5 iskola, és mindegyik szervez valamit a többi iskolával karöltve. A Sweet Amoris ezt a bált szokta megrendezni. Van amelyik iskola halloween–i bulit rendez a diákoknak, vagy farsangit, esetleg évzáró és egyben nyárköszöntő ünnepséget, de van olyan is, amelyik a tavaszi szünet előtt/után (időtől függően) egy utcabált rendez a csillagos ég alatt. Nagyon várom, biztos jó lesz az is, de először még a main legyünk túl!

Kathlyn sulija egy másik ilyen programban van benne, mint a miénk, de ott általában álarcos bál szokott lenni, nem olyan kis natúr, mint a miénk. Viszont ott ha jól tudom több iskola van benne, így gondolom az igény is nagyobb egy olyan puccos bálra. Mondjuk biztos izgalmas, hogy nem tudod ki kicsoda, mert mindenkin álarc van, és amikor azt hiszed, hogy a távolból megtaláltad az egyik ismerősödet kiderül, hogy egy idegen, de csak közelebb érve látod meg a különbségeket a két ember között. Egyszer szívesen elmennék egy olyanba is, de a mi drága Sweet Amoris–unk nincs benne ilyenben, így nekünk a szokványos, álarc nélküli jutott. De nem baj, ez is több mint a semmi, és első bálnak pont tökéletes. Remélem a hangulat is jó lesz, és semmi nem rontja majd el a kedvünket. Nagyon fel vagyok már pörögve, pedig nem ittam kávét, vagy hasonlót. Egyszerűen annyira izgatott vagyok, hogy nem birok megülni a helyemen. Pedig muszáj, ha nem akarom, hogy szétjöjjön a hajam. Mindjárt 5 óra, és indulnunk kell Lewis–szal. Azt mondta, hogy ő addig beugrik az egyik haverjához, és majd csörögjek, ha indulni akarok haza. Gyorsan nővérem még egy natúr sminket rám rakott, ami annyira volt natúr, hogy csak szemceruza és szempillaspirál, meg persze az elején egy kis alapozó. Málnás szájfénnyel még kikentem a számat, felvettem a magassarkúmat, belepakoltam a fekete kis retikülömbe a telefonomat, zsebkendőt, a szájfényemet és még néhány apróságot, majd kiléptem a szobámból. Anya elsírta magát, annyira meghatódott. Sajnáltam, hogy apa nem láthat. Jó lett volna még egy kicsit itthon táncolni vele, hogy „bemelegítsek” a bálra. Mindennél többet jelentene, ha most itt lehetne, és öleléskor egy puszit nyomna a homlokomra. Nagyon hiányzik. Nekem is könnybe lábadt a szemem, de kipislogtam. „Nem szabad sírnom!” – mondtam magamnak, magamban. „Elfolyik a sminked, Zoey! Viszont akkor Alexys leszedi a fejed a helyéről! Pedig milyen jó lett a hajad is!” – gondoltam, és elmosolyogtam magam.

• Indulhatunk, kisasszony? – kérdezte drága bátyám, és nyújtotta a szövetkabátomat.
• Hát persze! – mondtam, és belebújtam jó meleg kabátomba. Ezek után a testvérem a karját nyújtotta, én pedig boldogan karoltam bele.
• Vigyázzatok az úton! – mondta anyukám elcsukló hangon. – És jó mulatást, kicsim!
• Köszönöm! – kiáltottam vissza a kapuból. – Vigyázunk!

Út közben nem sokat beszélgettünk. Kicsit én is fáradt voltam, és Lewis is. Innunk kellett volna egy kávét indulás előtt.

• Mindjárt elalszok. – húztam el a számat. – Inni kellett volna egy kávét, hogy bírjam az estét.
• Én is fáradt vagyok, csak én ittam egy kávét indulás előtt. – nevette bátyám. – De nyugi, bírni fogod. Majd a hangulat felráz. – mosolygott rám a kék ingben és sötét farmerban lévő fiú.
• Remélem. – mosolyogtam vissza rá. – Egyébként, köszönöm.
• Mit? – pillantott rám értetlenül bátyám.
• Hogy átviszel, meg majd hazahozol.
• Ugyan, nincs mit. Amúgy is találkozni akartam már Sean–nal. Közel 5 éve nem találkoztunk.
• Az igen. – dülledt ki a szemem, mire rám pillantott.
• Vicces fejed van ilyenkor. – kezdett el nevetni, miközben figyelte az utat.
• Köszi. – vigyorogtam el magam én is.

Lassan megérkeztünk. Alexy már ott állt, és rám várt. Úgy láttam, hogy eléggé fázik, ezért mondtam bátyámnak, hogy siessünk oda hozzá. Gyorsan bemutattam őket egymásnak, aztán mondtam Lewis–nak, hogy majd hívom, de már nagyon fázok én is, hiába van rajtam kabát, és szeretnék bemenni. Pillanatok alatt elköszöntünk. Mi mentünk be a színházba Alexy–vel, Lewis pedig ment a haverjához.

• Ez... Úristen! Ez gyönyörű! – ámultam el a terem láttán.
• Igen. Viszont úgy tűnik, tegnap leszedték a díszeket, amiket 2 hétig rakosgattunk. – dünnyögött mellettem Alexy.
• Igaz. – húztam el a számat. – De azért neked is tetszik, nem? – mosolyogtam a fiúra, miközben belekarolva haladtunk beljebb.
• De, tényleg nagyon szép. – mosolygott vissza rám a fiú.
• Zoeeeeey! – rohant hozzám Fay, persze amennyire magassarkúban tudott.
• Szia Fay! – öleltem meg barátnőmet, majd megpusziltam.
• Szia Zoey! – köszönt Val is, Lysander karjába kapaszkodva.
• Sziasztok! – öleltem meg mind a kettőjüket, és puszit adtam nekik.
• Armin? Austin? – kérdeztem a többieket.
• Elmentek innivalóért. – mondta Fay.
• Jaaa.
• Sziasztok. – köszönt a két fiú, mert pont vissza is értek az italokkal.
• Sziasztok! – köszöntem én is, majd megöleltem mind a két fiút és adtam nekik puszit.
• Hoztunk nektek is inni. – nyújtotta oda nekem az innivalót Armin.
• Köszi. – köszöntük meg Alexy–vel, akinek Austin hozta a szomjoltót.
• Nem sokan vagyunk még. – állapítottam meg csalódottan. Castielt nem találtam sehol.
• Nyugi, jönni fog... – mosolygott rám Valerie. – ...nak a többiek is. – fejezte be a mondatát, hogy a fiúknak ne tűnjön fel, hogy kerestem valakit.
• Sokan voltunk feliratkozva, azt mondta az igazgatónő. Ezért is hosszabbították meg a határidőt, mert még voltak sokan, akik jelezték, hogy nincs párjuk, de pár nélkül meg nem szeretnének jönni, így még hagytak nekik egy hét haladékot. Nem tudom, hogy sikerült–e mindenkinek párt találni. – mondta Fay.
• Mikor beszéltél te az igazgatónővel? – kérdeztük egyszerre csodálkozva Valerie–vel, mert mindig együtt lógunk, és nem rémlett, hogy akármikor is odament volna.
• Zoey, te akkor hiányoztál... még... tudod... Valerie–nek meg akkor volt ilyen egynapos vírusa.
• Fúúú, de szenvedtem akkor. – emlékezett vissza a piros ruhás Val.
• Szegénykém. – mosolyogtam a lányra és átöleltem a vállát. – Nem is tudtam, hogy beteg voltál. – állapítottam meg egy kis gondolkozás után.
• Nem akartalak olyan kis semmiséggel terhelni. – mondta barátnőm, és a padlót kezdte el bámulni.
• Ajj már! Ez nem semmiség! – öleltem meg barátnőmet. – Fay, te is beteg voltál? – kérdeztem a tört fehér ruhás lányt.
• Nem, én teljesen egészséges voltam. – mondta az Austin oldalán álló boldog, fiatal nő.
• Helyes! – mosolyogtam a lányra. – Hát ti, fiúk? – mutogattam oda–vissza a fiúkra.
• Mi is jól voltunk. – mondta vigyorogva Armin. – Ugye srácok?
• Igen. / Ja. / Aham. – mondták a fiúk.
• Hm... furcsák vagytok nekem. – néztem rájuk kételkedő tekintettel.
• Pedig tényleg. – mondta bálozós párocskám.
• Na jó, hiszek nektek. – mosolyogtam a fiúkra.
• Hahó! 1–2! 1–2! Mikrofonpróba! – hallottuk az igazgatónő hangját a színpadról, és ahogy körbenéztem, elég sokan összegyűltünk ez alatt a kis idő alatt. – Mindenki jól hall? – kérdezte a tömeget izgatottan a szűk, fehér, estélyi ruhás nő.
• IGEN! – válaszolta a tömeg, és mindenki várta, hogy az igazgatónő végre megnyissa a rendezvényt.
• Örömmel hallom! Egyébként fotózkodás is lehetséges, ahogy innen kimentek, jobbra az első kisebb teremben.– mondta vidáman a nő, és látszott rajta, hogy ma este ő is otthon hagyta minden gondját, baját. Sokkal felszabadultabb volt, mint amilyen az iskolában szokott lenni. – Akkor kijelentem, hogy A Bált ezennel Megnyitom! – kiáltotta a végét a mikrofonba, mire a tömeg egy hangos sikoltozásba és éljenzésben tört ki.

Ezek után az élő zenekar nagyon jó zenéket kezdett játszani. Volt benne kicsit pörgősebb és lassabb is, de persze csak olyan, ami egy bálba beleillik. Néztem a tömeget, és Vanessa éppen Antonio–val táncolt, mellettük Amber és Max. Castielt meg Dorindát sehol nem láttam. Hiányzott a kis vörös.

• Zoey, jössz táncolni? – kért fel Lysander, én pedig próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, és igent mondtam neki.

Végig táncoltunk 2–3 számot, utána Alexy lépett mellénk.

• Elnézést, fiatalember, de ellopta a páromat! – mondta nevetve Alexy. Vicces volt, amikor próbált komolyságot erőltetni magára, mert soha nem sikerült neki.
• Ó, én kérek elnézést. – ment bele a játékba Lysander. Elengedte a jobb kezemet, a balt pedig átnyújtotta Alexy–nek.
• Nem gond? – kérdezte tőlem Alexy.
• Nem. – mosolyogtam rá. – Köszönöm a táncot, Lysander. – mosolyogtam fogadott bátyámra.
• Én köszönöm. – kacsintott. – De jössz még nekem egy tánccal, amiért most elraboltak! – nevetett.
• Oké! Ígérem! – nevettem vissza a fiúra, és Alexy–vel arrébb billentünk tánc közben.
• Ki az a fiú, akivel Valerie beszélget? – kérdeztem pajkos mosollyal az arcomon a táncpáromtól.
• Nem tudom, még soha nem láttam. Szerintem másik suliba jár.
• Azt én is gondoltam. – nevettem a fiúra. – Nézd! Elment fiú!
• Oké, de siess vissza! – nevetett rám Alexy. Tudta jól, hogy miért mondom.
• Köszi. – nyomtam puszit az arcára. – Sietek vissza. – mondtam, és már siettem is oda barátnőmhöz.
• Szia Val! – köszöntem vigyorogva barátnőmnek. – Meséled magadtól, vagy kérdeznem kell? – nevettem a lányra, mire ő teljesen elpirult.