Zoey - Életem egy blogba vésve (22.rész)

22. rész
Felkavart állóvíz

• Sziasztok! – köszönt nekünk Castiel ugyan azzal a hideg tekintettel, amitől nemrég szintén kirázott a hideg, akárcsak most...
• Helló, haver. – pacsizott le Lys a vérfagyasztóan néző sráccal.
• Szi–szia. – köszöntem, majd nyeltem egy nagyot.
• Ti meg mit csináltok? – kérdezte a vörös hajú fiú és hol rám, hol Lysanderre nézett.
• Ruhákat nézünk a bálra. – mondta nyugodtan a mellettem lévő fiú.
• Hát arra rájöttem magamtól is... – mondta, és mintha kicsit fájóan pillantott volna rám. Igazából nehéz lenne megmagyarázni, amit akkor láttam a tekintetében. Volt benne valami... fájdalom... szenvedés... Nem tudnám pontosan megfogalmazni.
• És... te? – kérdeztem bátortalanul. Mintha annyira sok bajom lehetne abból, hogy megkérdezem mit csinál bent...
• Boltba voltam... amint hazaértem, anyám egyből visszaküldött, mert elfelejtettem itt bemenni a boltba.
• És... miket vettél? – kérdeztem mosolyt erőltetve az arcomra. Nem hiszem, hogy sokat jelentett, vagy hogy egyáltalán sikerült.
• Csak néhány apróságot, meg... kenyeret. – az utolsó szót úgy láttam, nehezen mondta ki. Egyből lenézett a földre, majd vissza rám. Nem tudom, mire gondolt, de nekem egyből az a bolti jelenet jutott az eszembe, amikor hideg kezével megfogta az enyémet, segített levenni a legfelső polcról a kenyeret, ahogy a bácsi hívta fel a figyelmünket arra, hogy még mindig fogjuk egymás kezét... vagyis, hogy pontosítsak: ő az enyémet. Ahogy átfutott az agyamon, egyszerre lettem boldog és szomorú. Az első azért, mert jó érzés volt közel érezni magamhoz, a második pedig azért, mert tudom, hogy neki Vanessa kell, nem pedig egy olyan valaki, mint... mint én. Gondolataim végén mélyet sóhajtottam, mert éreztem, hogy nehezül a szívem.
• Minden oké? – kérdezte aggódóan Lys. Lehet, túl nagy volt az a sóhaj.
• Jól van, nincs baja... – méregetett Castiel ugyan azzal a hideg tekintettel. Biztosan tudta, hogy mi játszódott le a fejemben. Ránéztem, és megint kirázott a hideg. Komolyan... mi baja van most velem? Már simán egy egész jéghegy lennék, ahogyan nézett rám az elmúlt 3 alkalommal. Mit tettem, hogy ezt érdemeltem? Pont tőle...
• Mi bajod, Castiel? – kérdezte Lys kicsit ingerülten.
• Semmi. Mentem, sziasztok. – intett a fiú, majd elment. Nekem pedig hirtelen egy könnycsepp gördült le az arcomon. Gyorsan letöröltem, a többit pedig kipislogtam. Nem akartam, hogy fogadott bátyám észrevegye.
• Zoey, Lys! Gyertek hátra! Nézzétek, mit találtunk! – kiáltott nekünk Valerie.
• Megyünk! – válaszolt hátra a fiú. – Biztos, hogy minden oké? – kérdezte még egyszer a fiú, de én csak bólintottam egyet. – Na gyere! – mosolygott, majd megölelt. A válla fölött meg akit láttam a bolton kívül, hát mit ne mondjak... nem lett jó kedvem. Ugyan is amint találkozott a pillantásunk, fogta magát, és elindult a másik irányba... Castiel. Nem tudtam, hogy mire gondolhat. A szeméből se tudtam kiolvasni semmit. Nem volt hideg, de meleg se. Nem tudom, mi lelte.
• Menjünk a többiekhez. – mondtam, és megindultunk a többiekhez.
• Brrr. Brrr. – rezgett a zsebem. – Bocsi, egy pillanat. SMS–em jött. – mondtam a többieknek és előhalásztam a telefonom.
• Oké. – mondta Val.

Feladó: Castiel Riggs

Üzenet:

Jó szórakozást a bálra. Érezzétek jól magatokat.

Ez meg mi a fene? Komolyan... mi baja van Castielnek? Nem értem... mit csináltam ellene?

Éreztem, amint a szívem összeszorul. Megszorítom kezemben a telefont és a mellkasomhoz emelem, miközben szememet is leszorítom, hogy ne engedjek ki rajta egy könnycseppet sem.

• Zoey? – lépett mellém Val, átkarolva a vállamat. – Minden oké? – kérdezte aggódóan barátnőm. Szerintem megérzi amikor nem oké valami.
• Én... – nyitottam ki a szemem. – nem tudom... – mondtam, és odaadtam neki a telefont, hogy elolvassa az üzenetet.
• Hát ez? Ez most mi? – kérdezte összezavarodva barátnőm.
• Fogalmam sincs. Teljesen összezavar. Amióta van ez a bálos dolog, teljesen meghülyült. Az előbb is bejött, és...
• Bejött??????? – kérdezte barátnőm majdnem ordítva.
• Kisasszony! Lenne szíves halkabban...? – kérte Val–től az eladó, hogy halkuljon el.
• Igen, persze. Elnézést! – mondta a lány mosolyogva az eladó pasasnak, majd visszafordult hozzám. – Mit akart idebent? – kérdezte most már halkabban.
• Nem tudom. – mondtam, majd elmeséltem neki mindent, ami akkor történt. Val tud a kenyeres dologról, ahogy Fay is.
• Nem lehet, hogy féltékeny? – kérdezte Val.
• Kac–kac. – vágtam durcás fejet, keresztbe raktam a kezeimet és elnéztem oldalra. – Mégis mire kéne, hogy féltékeny legyen? Tudja, hogy te mész Lys–zel a bálba, meg amúgy is... nekem ő olyan, mintha a bátyám lenne. Ezt is tudja. Meg azt is tudja, hogy neki Vanessa kell. Akkor miről is beszélünk egyáltalán? Féltékeny? Ugyan...
• Akkor viszont fogalmam sincs, hogy mi a fene ütött belé.
• Nekem sincs.
• Nem kérdezted meg Lysandert? Hátha tudja.
• És mégis hogy kérdezzem meg? „Szia Lys. Nem tudod véletlenül, hogy mi ütött az idióta haverodba? Úgy viselkedik, mintha féltékeny lenne, de mivel tudjuk, hogy ez hülyeség, így nem tudom mi a fene lehet a baja. Te nem tudod esetleg?” – mondtam az egészet idegesen, egy szuszra.
• Jó–jó. Nyugi. Tényleg elég hülye ötlet volt... – gondolkozik tovább Val.
• Csajok! – jött mellénk Fay. – Minden oké?
• Castiel... – foglalta össze röviden, tömören Val.
• Mit csinált már megint az a … ? – kérdezte Fay, és elkezdte az ökleit összecsapkodni.
• Lányok! Igazán jöhetnétek segíteni! – szólt Lys a hátunk mögül pár méterről.
• Megyünk! – mondtam. – Később elmesélem, Fay. – mosolyogtam barátnőmre.
• Oké. De nem menekülsz. – mosolygott rám a lány, és átölelte a vállamat.
• Tudom.
• Ő se fog... – tette hozzá Val.
• Ebben lehet, hogy igazad van! – nevette el magát Fay, és átölelte az ő vállát is.
• Óóóó, micsoda látvány! – „dicsérte” a hölgykoszorút Lys egy perverz mosoly kíséretében.
• Hééé, haver! – tette jobb kezét Lys elé Austin. – A középső hölgy már foglalt. – mondta, és sütött a hangjából a szerelem, majd odasétált Fay–hez, óvatosan megfogta a lány derekát mind a két kezével, közelebb húzta magához, és lágyan megcsókolta. Jó volt őket így látni. Valahogy Fay se tiltakozott.
• Fúúú, ne már! Itt vannak ám szinglik is! – bökte nevetve oldalba a fiút Armin. Hát igen... ki más?! Na jó... még Lys–ből is kinézném az ilyet. Megzavarni a szerelmeseket. De ők legalább boldogok... Zoey! Verd már ki a fejedből Castielt!!! Koncentrálj a barátaidra és a bálra!!! Igen, ezt kell most tennem!
• Na és milyen ruhákat találtatok eddig? – kérdeztem izgatottan a többiektől. Vagy is hát próbáltam úgy kérdezni, remélem úgy is hallatszott.

Rengeteg csodaszép ruhát találtak, aminek a nagy részét fel is próbáltuk a lányokkal. Cserélgettük őket jobbra–balra, és mindig egyszerre léptünk ki a próbafülkékből. A fiúknak nem volt nehéz dolguk, csak egy szép öltöny kellett nekik. A kis mázlisták. Épp próbáltam a következő ruhát, amikor megcsörrent a telefonom. Nagyon reméltem, hogy nem Castiel lesz az, mert egy ideje már sikeresen nem gondoltam rá... De szerencsémre nem az ő neve volt a kijelzőre írva. Dorinda hívott.

• Szia Dorinda! – köszöntem barátnőmnek, miközben próbáltam felhúzni magamra a ruhát, a telefont a vállammal a fülemhez szorítva.
• Szia Zoey! – köszönt vidáman a telefonba a lány. – Képzeld, Castiel az előbb hívott el a bálba! – mondta továbbra is vidáman a lány, nekem pedig lefagyott az arcomról a mosoly. Sőt... mindenem megfagyott. Úgy álltam ott a próbafülkében, mint egy szobor.
• Ez... ez... ez tök jó! – erőltettem vidámságot a hangomba.
• Ugye?! Gondoltam először veled osztom meg a jó hírt, hogy én is megyek a bálba! – ennek tényleg örültem, annak viszont nem, hogy Castiel lesz a párja...
• Ez tényleg nagyon jó! Örülök neki! De most ha nem haragszol, nem nagyon érek rá. Később még beszélünk, rendben?!
• Oké, oké. Nem zavarlak. Majd beszélünk. Szia. – köszönt el továbbra is tartva a vidámságát a lány.
• Oké. Szia. – nyomtam ki remegő kézzel a telefont.
• Zoey, ki volt az? – kérdezte Alexy, de helyettem a többiek válaszoltak.
• DORINDA! – mondták egyszerre.
• Ő volt... – mondtam halkan, magam elé bambulva.
• Mi történt? – kérdezte Fay és Val egyszerre. Megsejthették, hogy baj van. Vagy csak ennyire árulkodott a hangom.
• Sem... semmi. – mondtam, és nagyot sóhajtottam.
• Kijöttök még ma? – kérdezte unottan Armin.
• Mindjárt! – mondtam, és folytattam a ruha felvételét. Amint megvolt, szépen felhúztam még a cipzárt is. – Ti megvagytok már, lányok? – kérdeztem át a másik két próbafülkébe.
• Igen! – mondták egyszerre.
• Akkor gyerünk! – mondtam, és elhúztam a függönyt. Hallottam, ahogy a lányok is elhúzzák, a fiúk szája pedig tátva maradt. Bal oldalamon Fay–en egy tört fehér estélyi volt, jobbomon Valerie–n egy vörös, míg rajtam egy sötétkék, ami már majdnem fekete volt.
• Azta! – mondta Austin.
• Hűha! – nyögte ki Armin.
• Elképesztő! – hangzott a másik iker szájából.
• Ez.. ez.. meg ez is... Váó! – mutogatott végig rajtunk Lys egyesével, majd egy dicsérő mosolyt küldött felénk.
• Azt hiszem lányok, hogy jól nézünk ki! – mondta elnevetve magát Fay.
• Igen, nekem is úgy tűnik! – kuncogott Val.
• Én nem tudom miről beszéltek! – mondtam komolyan. – Mi mindig jól nézünk ki! – nevettem el magam a végén én is.

Úgy döntöttünk, hogy félrerakatjuk a bál előtti napig a ruhákat. A fiúk is félrerakatták az öltönyöket, de végül nem öltözünk össze. Egyedül a kis szerelmes párunk öltözött össze. Választottunk közösen a fiúnak egy tört fehér öltönyt, hozzá pedig egy hófehér inget. Nálam nem volt pénz a foglalóra, mert elfelejtettem pénzt kérni, ezért megkértem, hogy holnapig legyen szíves nekem félrerakni, bejövök a foglalóval. Rendes volt a férfi, holnapig félrerakta, de azt mondta, hogy ha nem viszem be holnap, akkor hétfőn kirakja a kirakatba. Azért nem vasárnap, mert akkor nincsenek is nyitva.

Miután kiértünk az üzletből, már 6 óra elmúlt kicsivel, így mindenki ment haza. Elköszöntünk, engem pedig Lys visszakísért a buszpályára. Kivételesen nem futottunk össze a vörössel. A fogadott testvérkém megvárta, míg felszállok a buszra, és a lelkemre kötötte, hogy írjak neki amint hazaértem. Így is lett. Belépve a kapun egyből elkezdtem pötyögni egy SMS–t. Beérve már a vacsorához készült anya és Alexys. Lewis majd holnap délelőtt jön haza a koliból. Vacsi közben elmeséltem, hogy milyen jól elvoltunk, és hogy milyen szép ruhákat néztünk ki magunknak. Anyától kértem pénzt holnapra, mert 9–től csak 1–ig lesznek nyitva holnap, így a 10–es busszal be kéne mennem, hogy ebédre hazaérjek. Evés után lefürödtem, fogat mostam, beállítottam a telefonomat 9–re csörgőre, és mentem is aludni. Elég hosszú nap volt, el voltam már fáradva, így gyorsan el is sikerült aludnom. Hát természetes, hogy Castiel–lel álmodtam... Miért is kéne, hogy szépen, nyugodtan tudjak aludni?! Felesleges...