Zoey - Életem egy blogba vésve (15.rész)

15. rész
Hamis barátnő

(Írói megjegyzés: A történet ezen részében előforduló kis üzenetváltásban lévő helyesírási hiba szándékos.
Köszönöm a figyelmet, jó olvasást.)

Szerdán, vagyis a szünet első napján nem igazán történt semmi érdekes. Beszélgettem egy kicsit Kathlyn-nel, aki mesélt a barátjáról és arról, hogyan jöttek össze. Azt mondta, hogy nem szerelmes, de mégis nagyon kötődik hozzá.

A következő két napban se volt semmi említésre méltó. Szombaton viszont este fél 8 után a telefonom csörgésére lettem figyelmes.

• Szi-szia Zoey. – szipogott Kathlyn a telefonban.
• Kathlyn! Mi történt? – kérdeztem aggódva a barátnőmtől.
• Ki... ki tudsz jönni egy kicsit? Épp sétálok és... mindjárt itt leszek az u-utcátok végén. – mondta még mindig szipogva.
• Persze, mindjárt kimegyek. Hol találkozzunk?
• Ott... előttetek jó lesz.
• Oké. Akkor mindjárt kimegyek. – mondtam, és leraktam a telefont.

Gyorsan vettem fel egy hosszúnadrágot a rövid helyett, mert itthon csak nyári ruhában szaladgáltam, a pólóra pedig vettem fel egy pulóvert. Felkaptam még egy zoknit is, meg a zsebembe raktam zsebkendőt meg a kulcsomat, felhúztam a cipőmet és az ajtóból kiáltottam vissza anyáéknak, hogy elmegyek egy kicsit. Amint kiértem a kapun már ott is volt a házunk végénél Kathlyn.

• Ó, Zoey! – rohant oda hozzám és sírva a vállamra borult.
• Mégis... mi történt? – kérdeztem óvatosan, amint a hátát simogattam, hátha megnyugszik.
• Nem sétálunk egyet? – kérdezte még sírva, a szemét törölgetve, miután elhúzódott tőlem.
• De, menjünk.

Útközben elmesélte, hogy délelőtt Martin szakított vele, délután pedig ott volt nála (Kathlyn-nél) Ivy, és éppen netezett. Utána volt egy kis áramszünet, ami miatt ugye a gép sem volt tovább bekapcsolva. Mondta neki Ivy, hogy „Nem baj, úgyis menni készültem.”. Közben az áram is visszament, amíg Kathlyn kikísérte Ivy-t. Kathlyn meg gondolta felmegy a facebook-jára, de miután bekapcsolt a gép és megnyitotta a böngészőt, az kiadta azt az ablakot, ami legutóbb meg volt nyitva. Ivy facebook profilját, megnyitva pedig egy beszélgetés. A beszélgetőpartnere érdekes módon Martin volt. Az utolsó pár üzenet elég gyanús volt neki, ezért gondolta belenéz, bár tudja, hogy nem volt a legjobb döntés. Visszaolvasott egy kicsit, amiből egyértelműen kiderült, hogy már viszonya volt a két jómadárnak akkor is, amikor Martin és Kathlyn még együtt voltak. Hogy mitől volt olyan egyértelmű? Előkapta Kathlyn a telefonját, amire kimásolta néhány beszélgetésüket. Csütörtök esti beszélgetés, Martin pedig szerdán ment „haza”:

Ivy Glassbone: fuhh, nagyon élveztem az estét :P szó szerint ;) <3

Martin Wayne: én is cicahh :P szó szerint <3

Ivy Glassbone: nagyon jóhh volt együtt <3

Martin Wayne: jóh ám :* mikor ismételünk? <3

Ivy Glassbone: amikor kathlyn nem rángat ki este :*

Martin Wayne: úhh télleg, vele is szakítani kéne

Ivy Glassbone: jah basszus

Martin Wayne: azért talizunk péntek este? <3

Ivy Glassbone: mindenképp chiccah <3

Martin Wayne: ok :*

Most délután folytatott beszélgetés:

Martin Wayne: nahh megvolt.. a tegnap este után rájötem hogy nekem csakte kellesz <3

Ivy Glassbone: tudom, itt vagyok most nála.. áthívott mert ugye szakitottál vele aztán most átjöttem mert nem volt jól a piciszive.

Martin Wayne: az gáz… de azért nembántad meg a tegnap estét ugye? :*

Ivy Glassbone: dehogy chiccah <3 veled mindig jó a szex :*

Martin Wayne: kiráj. veled is cicahh <3

Hatalmasra kikerekedett szemekkel bámultam barátnőm telefonjának képernyőjét. Bebizonyosodott a gyanúm, hogy a srác nem éppen emberi lény. Komolyan... egy zombi még lehet értelmesebb is- Mind beszédben, mint írásban. De Ivy-t is kiröhögnék bárhol a világban. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy a lány ilyenre képes. Oké, azt igen, hogy képes ilyenre, csak azt nem, hogy pont Kathlyn-nel szemben. Még lehet úgy ahogy meg is érteném, ha az én barátommal próbálná meg ezt csinálni. Főleg úgy, hogy nincs is. De akkor saját kezűleg fojtanám meg őt is, meg a fiút is, az biztos. Kathlyn még otthonról kihívta a parkba Ivy-t is, hogy kérdőre vonja. Az áruló is megérkezett a helyszínre egy pár perccel később, ahogy mi odaértünk.

• Félnem kéne? – kezdte egyből a lány álcázott mosollyal ahogy 5 méteres körzetünkbe ért, de még a szemében így a sötétben is látszódott a lámpák fényénél, hogy nem annyira nyugodt.
• IGEN!!! – vágtam rá dühösen.
• Zoey, majd én… – mondta halkan és szomorúan Kathlyn.
• Ahogy akarod… – mondtam barátnőmnek, de még mindig dühös voltam.
• Hogy tehetted ezt velem? – kérdezte Kathlyn a lánytól lesütött szemmel, és hallottam a hangjában, hogy megint közel áll a síráshoz.
• Nem csináltam semmit.
• Pff... – püffögtem, de nem akartam beleszólni, csak ha látom barátnőmön, hogy már nem bírja tovább.
• Nem? Ez egészen biztos? – kérdezte a sértett lány, még aránylag nyugodtan.
• Hát… csak megtörtént. – mondta a szívtelen $&#@¤§ nyugodtan, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy az állítólagos legjobb barátnőjének a barátjával lefekszik... nem csak aludni és nem csak egyszer. Bár ezek után nem hinném, hogy a legjobb, inkább csak az egyetlen barátnője lenne Kathlyn.
• CSAK MEGTÖRTÉNT??? A LEGJOBB BARÁTNŐD, TE BAROM!!! HOGY TÖRTÉNHETETT MEG „CSAK ÚGY”?????? – ordítottam rá a lányra, aki igencsak meglepődött a kirohanásomon... látszott az áruló szemein. Meg szerintem Kathlyn is meglepődött, mert elég ritka amikor ennyire kicsinálja valaki az idegeimet, meg a legtöbbször benntartom, de ez most nagyon kikívánkozott.
• Zoey, kérlek. – kérlelt barátnőm könyörgő tekintettel.
• Bocsi... mondjad. – hálás mosolyt küldött felém.
• Hogy voltál rá képes? És miért?
• Szeretem... és ő is engem. – mondta még mindig nyugodtan a hazug dög. Komolyan... robot? Vagy micsoda?? Nincsenek érzései?? Semmi megbánás vagy valami! Belül majd szétrobbantam, hogy nem téphetem szét az egész lányt, amiért ezt tette Kathlyn-nel.
• Miért nem mondtad el? – láttam barátnőm szemén, hogy a sírás küszöbén van, ezért odamentem mellé és megsimogattam a hátát, amiért megint kaptam cserébe egy hálás mosolyt.
• Én... nem tudom. – mondta a lány, és az arcán valami megbánás szerűséget lehetett felfedezni. Gondolom csak véletlenül...
• Akkor szia. Jössz, Zoey? – kérdezte Kathlyn halkan és felém fordulva, majd amikor bólintottam megindultunk ki a parkból. Hazakísértem, de út közben még beszélgettünk.
• Hogy tudtál ilyen nyugodt maradni? Én azt hittem majd’ szétrobbanok, hogy nem ugorhatok rá az áruló fejére és nem üthetem szét. Vagy legalább megtépni a haját. – mondatom végére egy valódi mosolyt fedeztem fel barátnőm arcán. Gondolom elképzelte a szituációt. Az igazat megvallva, tényleg elég vicces belegondolni.
• Valakinek észnél is kellett lennie. Ezt a szerepet most nekem osztották. – mosolygott még mindig a barátnőm.
• Hát... most igazad van. – mosolyogtam én is – De ne szokj hozzá, hogy ezt mondom.
• Óóó, dehogynem! – jelentette ki barátnőm egy nagyobb mosollyal az arcán.

Idő közben oda is értünk hozzájuk. Búcsúzásképpen megölelt, én meg visszaöleltem, és még a kapujukból egy hálával teli „Köszönöm.” volt részéről a végszó. Én pedig válaszul csak annyit mondtam, hogy „A barátnőd vagyok. Lényegében ez a dolgom.”, ezen pedig még egy mosolyt csaltam az arcára.

9 óra volt ahogy hazaértem, de nem voltam már éhes. Gyorsan még felnéztem facebookra miközben mentem a szobámba, de nem volt semmi érdekes. Éppen raktam volna le a telefont, amikor SMS-t kaptam.

Feladó: Castiel Riggs

Üzenet szövege:

Szia Zoey. Otthon vagy?

Ez meg mi a bánat? – csodálkoztam az üzenet szövegén. No fene. Legyen, válaszolok neki...

Címzett: Castiel Riggs

Üzenet szövege:

Szia. Igen, alig pár perce értem haza. Miért?

Alig, hogy elküldtem, egy apró csattanást hallottam az ablakom felől. Mintha egy kis kavics csapódott volna az ablakomhoz. Odamentem és megnéztem, hogy mi történt.

• Castiel??? – kérdeztem csodálkozva, és szerintem a szám is tátva maradt.