Zoey - Életem egy blogba vésve (37.rész)

37. rész
Újra együtt!

A hétvége gyorsan elszaladt. Szombat délután Castiellel mentem sétálni, és vittük magunkkal a kutyákat is. Vasárnap tanultam, meg Kathlyn átjött egy kicsit beszélgetni. Alig egy órát volt, mert neki is tanulnia kellett másnapra.

Hétfőn egy matek félévzáró dolgozattal kezdtünk, amit később egy nyelvtan is követett utolsó órán. A többi nap is hasonlóképpen telt: jöttek a dolgozatok, és a felelések a jobb jegyért. Vanessával és Amberrel még köszönni sem köszöntünk egymásnak, de Castiellel is így voltak, és fordítva. Pénteken lyukasórán végül mégsem úsztuk meg, hogy egy nyugodt, Vanessa mentes hetet zárjunk.

• Sziasztok. – köszönt nekünk vidáman a lány, amikor Castiellel kettesben ballagtunk vissza a terem elé a büféből, kezünkben 1–1 forrócsokival.
• Szia. – köszöntünk neki mi is, csak kevésbé vidáman. Egyikünk sem tudta, hogy mit akarhat.
• Beszélhetnénk egy kicsit hármasban?
• Mondd. – bökött neki oda ennyit Castiel kedvetlenül, miközben jobb kezével az én bal kezemet fogta, szabad kezünkben pedig az italok voltak.
• Ne legyél már ilyen! – kuncogott a lány és egy „édes” mosoly kíséretében a barátomra nézett. Most komolyan... elkezd vele flörtölni???
• Bökd ki, hogy mit akarsz. – hangzott szinte fagyosan a piros pulcsis és fekete farmernadrágos fiúm szájából a mondat.
• Elásni a csatabárdot. – mondta a lány komolyan. – Nem akarok rosszban lenni veletek. – nézett rám mosolyogva a lány.
• Eddig se voltunk jóban. – mondtam a kék felsős és lila nadrágos lánynak.
• De rosszban sem! – jelentette ki komolyan. Ebben mondjuk igaza volt...
• Én passzolok. – mondta Castiel, majd rám nézett. – Te mit szeretnél?
• Még nem tudom. – így is volt. Át kellett gondolnom a dolgokat.
• Ne csináljátok már! Felfogtam, hogy együtt vagytok. Nem kell még szórakozni is! – jelentette ki komolyan a lány.
• Hagyjuk! – legyintett neki egyet Castiel és elindult a terem felé. – Menjünk inkább vissza a többiekhez. – nézett rám édes mosollyal a fiú, és visszamentünk a barátainkhoz.
• Utolsó esélyetek! – mondta még utánunk Vanessa, de nem foglalkoztunk vele.

Hamar eltelt a lyukasóra, valamint a matek is. Tesin az óra egyik felében a lányok fociztak, a másik felében pedig a fiúk. Nem igazán örültem neki, mert ugyan jó csapatban voltam, Vanessa viszont az „ellenfélnél” volt. Már amikor kiderült, hogy ellenfelek leszünk, szúrós tekintettel figyelt, így nem igazán volt barátságos a meccs... legalábbis közöttünk. Elég sokszor, és durván jött nekem, amit a tanár persze nem vett észre. Még lehet, hogy ő volt felháborodva, amiért nem bólintottunk rá arra, hogy „legyünk jóban”? Nem én kaptam le az ő barátját, hanem fordítva. Szerintem nekem több jogom van arra, hogy dühös legyek rá! Lehetséges, hogy van valami terve? Talán szét akar minket választani? Fogalmam sincs, de valahogy nem repestem az örömtől, amikor megállított minket. Az meg, amit mondott, nem lehet azt mondani, hogy feldobta a kedvem. A női focit végül Vanessa csapata nyerte, a vége 5–3 lett. Látszott rajta, hogy büszke magára. A tőle már megszokott, győzedelmes mosolyát villantotta felém, amin nem is csodálkoztam. Sőt, már számítottam is rá, így kíváncsian vártam, hogy mikor kapom majd. Nem kellett sokat várnom. A lefújást követően, szerintem 2 perc nem telt el, már fordult is felém, és kaptam a „jutalmamat”.

• Jól vagy, kicsim? – jött oda a meccs végén egyből Castiel. Hiába reklamált a tanárnak, hogy szabálytalankodás van, a tanár oda se figyelt rá. Gondolom úgy volt vele, hogy csak egy osztálybéli meccs, így kit érdekelnek a szabályok.
• Igen. – a fiú megölelt, és egy csókot nyomott a homlokomra.

Most ők következtek. Castiel Alexy–vel volt egy csapatban, Lys pedig Arminnal. Dake és Antonio is szét lettek választva. Utóbbi került össze Lysanderrel, így Vanessa megmentője volt Castiellel. Nem igazán mondhatnám, hogy jól játszottak csapatban, legalábbis egymással nem. Armin folyton ráállt Castielre, és elég jól csinálta, hogy nehezen jusson át rajta a barátom, de végül mindig megoldotta valahogy. A héten nem sokat beszélgettem az ikerpárral. Alexy–vel beszélgettem egy pár szót, de Arminnal semmit. Köszöntünk, és annyi volt minden nap. Alexy azt mondta, hogy kell neki egy kis idő, amíg megszokja a helyzetet, de biztosan ő is gratulál majd. Alexy megtette, amikor szerdán odajött hozzánk, és nagyon jól esett, hogy ismét tudunk beszélgetni. De nem akarta cserbenhagyni testvérét, így nem sokat beszélgettünk. A meccsük amúgy elég izgalmas volt, végül 3–3 lett az eredmény. Amint várható volt, durvább volt, mint a lányoké. Sokkal erőteljesebben próbálták elvenni egymástól a labdát, és legtöbbször a középpályán voltak a labdával. Castiel a 3 góljukból 2–at lőtt, meg adott egy gólpasszt Kentinnek. A barna hajú és zöld szemű fiúval elég jól összejátszottak, és mind a 2 gólpasszt ő adta a barátomnak, pedig úgy tudtam, hogy nincsenek jóban. Viszont ha ez így van, akkor tudják, hogyan kell szétválasztani egy meccset és a magánéletbeli gondokat. Büszke voltam Castielre, mert jól játszott. Nem nagyon erőltethette még meg a lábát, és Armin keménysége sem hiszem, hogy jót tett neki. Alexy volt a kapus, amit még elképzelni is nehéz, de látni se volt könnyebb. Ahhoz képest ő is nagyon ügyes volt. Régebben mesélte, hogy általánosban is amikor fociztak, akkor kapus volt, de amikor 6. osztályba mentek, elköltöztek, a másik iskolában pedig inkább a kosárlabdára volt ráállva a tanár, azt meg sehogy nem tudta megszeretni. Elég ügyesen védett, de csak becsúszott neki az a 3 gól. Informatika után az iskola kapujában szétvált a kis csapat, így Castiellel ismét kettesben maradtunk.

• Mit szólnál kicsim, ha elmennénk biliárdozni? – pattant ki az ötlet barátom fejéből. – A Walter's–ben úgy tudom, hogy már lehet biliárdozni és csocsózni is. Valamelyikhez nincs kedved? – kérdezte vidáman a fiú, miközben kéz a kézben sétáltunk a buszmegálló felé.
• Hát tőlem elmehetünk. – mondtam mosolyogva a páromra.
• De csak ha van kedved!
• Van! Menjünk! De legyél kíméletes! – kacagtam egy kicsit a végén.
• Veled az leszek! – mondta, és kacsintott egyet, majd apró csókot lehelt a számra.
• Reméltem is. – elpirultam. Még mindig nehéz volt elhinni, hogy együtt vagyunk. Végtelenül szerelmes voltam!

Beérve a Walter's–be vett Castiel 1–1 kólát és zsetont, majd elindultunk hátra, a biliárdasztalok és csocsóasztalok felé. Odaérve ismerősöket pillantottunk meg.

• Mindjárt olyan gólt bevágok neked! – hallottuk Armin hangját, amint éppen a testvérével csocsózott.
• Ne feledd, hogy kapus vagyok, szóval nem hiszem, hogy sikerül! – válaszolta Alexy.
• Oda szeretnél menni hozzájuk? – kérdezte tőlem halkan a barátom, és egymás szemébe nézve vártuk, hogy mit fogok mondani. Igazából nem tudtam, hogy mit szeretnék tenni.
• Sziasztok! – integetett nekünk Armin mosolygósan, és egyből jó kedvem lett.
• Helló! – köszönt Alexy is hasonlóan.
• Sziasztok! – köszöntünk egyszerre, majd odamentünk hozzájuk.
• Sajnálom, hogy gyökér voltam a múltkor. – mondta bűnbánóan Armin. – Kicsit hirtelen jött a dolog, és amúgy se volt jó napom akkor.
• Semmi baj! – mondtam boldogan, hogy minden rendben, és szorosan megöleltem. Egy öröm könnycsepp gördült le az arcomon.

Jót beszélgettünk ezután, miközben együtt csocsóztunk és biliárdoztunk. Végre úgy éreztem, hogy teljes ember vagyok! Volt egy szerető családom, egy szerelmem, és barátaim, akik velem voltak jóban–rosszban. Remek érzés volt újra jóban lenni az ikrekkel. Sokat beszélgettünk, nevettünk, és jókat játszottunk. Nagyon jó délután volt, de 3 óra körül sajnos vége is lett, mert az ikreknek menniük kellett, és nekünk se ártott már indulni. Egymást ölelve buszoztunk haza Castiellel, utána pedig haza is kísért. Szombat délutánra egy közös kutyasétáltatást terveztünk be, így másnap boldogan pattantam ki az ágyból. A bátyámnak a koliban kellett maradnia, így erre a hétvégére nem jött haza. Anyának a hétvégén nem kellett dolgoznia, így hármasban voltunk otthon Alexys–szel. Mindenkinek jó kedve volt, így bohóckodtunk ebéd főzés közben is. Talán a jó idő miatt, de délután, kutyasétáltatás közben is vidám emberekkel találkoztunk. A parkban összefutottunk az idős házaspárral is. A bácsi Castielre kacsintott, miután egy „Jó választás!”–t mondott neki, aztán pedig rám mosolygott.

• Ez nem ér! Zoey–nak miért nem mondja senki, hogy jól választott? – kezdett el duzzogósat játszani Castiel.
• Azért, mert nem én választottalak, hanem a szívem. – pirultam el, ő pedig egy boldog mosoly kíséretében magához ölelt és megcsókolt.
• Nagyon szépek vagytok együtt! – hallottuk a dicsérő szavakat a nénitől, akit éppen a férje ölelt át. Illedelmesen megköszöntük, majd hazaindultunk.

Vasárnap délután átjött Kathlyn beszélgetni. Nem volt másnapra csak írásbelim, azt pedig még délelőtt megcsináltam.

A következő hét ismét eseménytelenül telt. Vanessa nem szólt hozzánk, és a csapat is visszarendeződött a rendes felállásba. Jó volt végre úgy együtt lenni a többiekkel, hogy mindenki jóban van mindenkivel. Nincs olyan, aki valamiért megbántódott vagy megsértődött volna. Minden szép és jó volt. Pénteken még a félévi jegyeket is kikaptuk.