Zoey - Életem egy blogba vésve (35.rész)

35. rész

Szilveszter

December 31–e, szilveszter napja van. Castiellel 28–án találkoztam utoljára, de csak egy fél órára. Elmentek 4 napra síelni, így ismét csak telefonon tudtuk tartani a kapcsolatot. Nagyon hiányzott! Csak holnap jönnek majd haza, így nélküle kell töltenem a szilvesztert. A többiekkel beszéltünk róla, de csak Lysander és Dorinda ér rá, így hármasban, Lysanderéknél köszöntjük majd az új évet. Castiel kicsit meglepődött, hogy csak hárman leszünk, és mintha valami furcsa lett volna a hangjában, amikor megtudta, hogy Lysandernél leszek szilveszterkor. Viccelődött utána, hogy reméli nem csalom meg, amin én persze csak jót nevettem. Hogy is kérdezhet ilyet? Meg se fordulna a fejemben, hogy az imádott vörös hercegemet megcsaljam! Lehet, hogy az első vallomása utáni viccem ennyire mély nyomott hagyott volna benne? Fogalmam sincs. Viszont már lázasan készülődök az estére. Most nem kell, hogy átvigyen valaki, mert van még egy esti busz, amivel fél 8 után kicsivel érek Lakeland–be. Lys kijön majd elém, Dorinda pedig 8 után kicsivel tud majd csak csatlakozni hozzánk. Arra gondoltam, hogy egy egyszerű, fekete csőtoppot, egy kék farmert és egy citromsárga blézert veszek majd fel a fekete, kicsit magassarkú bokacsizmámmal. Úgy tudom, elmegyünk majd a közeli szórakozóhelyre is éjfél előtt kicsivel, ahol valószínű nagy hangzavar lesz. Nem tudom, hogy fogom majd felhívni Castielt, hogy boldog új évet kívánjak majd neki.

6 órakor már elkezdtem készülődni. Felvettem az előre elkészített ruhát, raktam az egyszerű, fekete válltáskámba egy pólót és egy vékonyabb melegítőnadrágot az alváshoz, meg tiszta fehérneműt. Többi megszokott dolgot egy ott alváshoz: fogkefe, tusfürdő, stb. 7 órakor, már majdnem késésben indultam el otthonról. Gyorsan felkaptam a kabátomat és a kesztyűimet, miközben puszit nyomtam testvéreim, és anyu arcára is, majd rohantam ki a házból. Persze az utak jegesek voltak, így nem tudtam annyira haladni mint akartam. A buszt is majdnem lekéstem, de szerencsére kicsit az is késett az út és látási viszonyok miatt, így elértem. Köd is volt, az út is csúszott, de még így is csak 10 percet késett a busz. Lysander szegény már majdnem szét volt fagyva, mire odaértem.

• Na végre már! – üdvözölt ennyivel Lys és adott két puszit, amit viszonoztam.
• Bocsi. – húztam kicsit a számat.
• A lényeg, hogy már itt vagy. Csak menjünk, mert én már szétfagytam! – nevetett kínjában egy kicsit a szürke kabátos fiú és elindultunk hozzájuk. Szerencsére nem laktak a város másik végén, de azért egy 8–10 perces séta biztosan volt. Beérve a jó meleg lakásba Lysander anyukája és finom sütemény illat fogadott minket.
• Szia Zoey! – köszönt nekem a rövid, vörös hajú nő. – Amanda vagyok.
• Jó estét! – köszöntem én is illedelmesen. – Köszönöm a meghívást! – mosolyogtam a kedves hölgyre.
• Lysandernek köszönd. Én mindjárt megyek el itthonról, hogy ne zavarjak! – nevette a végét a nő.
• Ó. – meglepődöttségemben csak ennyit tudtam kinyögni. Hirtelen autó dudáját hallottuk.
• Na, itt van Jack! – hatalmas mosoly lett a nő arcán. – Jók legyetek, – kezdett el szedelődzködni. – ne szedjétek szét a házat! – kacsintott, majd kirohant az ajtón.
• Miért nem mondtad, hogy a szüleid se lesznek itthon? – fordultam a fiúhoz, miután hallottam, hogy elhajt az autó.
• Nem gondoltam, hogy fontos lenne. – megindult az egyik szoba felé, miután kabátjainkat felakasztotta a fogasra.
• Oké, de azért mondhattad volna. – mentem utána. Elég nagy volt a ház, simán eltévednék egyedül.
• Ennyire zavar, hogy most csak ketten vagyunk? – nézett hátra rám a fiú.
• Nem azért mondtam. Csak azt hittem itt lesznek.
• Miért beszélsz többes számban? Anyával élek.
• Hogyhogy? – csodálkoztam.
• Amikor 10 éves lettem azt kaptam ajándékba, hogy elváltak. – mondta nem törődöm stílusban és bement a szobába, én pedig követtem. Normális, fiús szoba volt. – Anya fél éve randizgat ezzel a Jack nevű pasassal. Normálisnak tűnik, szóval nem zavar, hogy néha találkoznak. Leigh meg tavaly már saját lakásba ment. Most is szerintem ott vannak Rosa–val. Együtt töltik a szilvesztert. – mosolygott. – Jó végre boldognak látni a bátyámat! Csak fura, hogy egy olyan lány a barátnője akivel együtt nőttem fel. – nevette el a végét.
• Értem. – ebben a pillanatban megszólalt a telefonom. Castiel hívott. – Szia Castiel! – szóltam boldogan a telefonba.
• Szia kicsim! – hallottam simogató hangját a vonal másik végéről. – Na mi újság? Ott vagytok már Lysandernél?
• Igen, itt vagyunk, de csak ketten.
• Hogy érted, hogy csak ketten? – hallottam, hogy ő is eléggé meglepődött.
• Dorinda csak később jön, Lysander anyukája pedig az előbb ment el. – pár pillanatig csend volt a vonalban. Talán megszakadt? – Castiel! Itt vagy?
• Mi? Ja. Itt vagyok igen. Csak kicsit elgondolkoztam. – kicsit összezavartnak hallottam a hangját.
• Minden oké, szívem? – kérdeztem kicsit aggódva a fiútól.
• Soha nem hívtál még szívemnek. – hallottam picit nyugodtabbnak a hangját. Elpirultam.
• Akkor épp ideje elkezdenem. – mosolyogtam, de a telefonon keresztül nem láthatta.
• Mikorra is kéne odaérnie Dorindának? – faggatózott a fiú.
• 8 körül. Mert?
• Csak úgy kérdeztem.
• Csak úgy? – értetlenkedtem. Valahogy furcsa volt, hogy valamit „csak úgy” kérdez.
• Kíváncsi voltam, meddig maradtok... kettesben. – utolsó szava előtt nyelt egy nagyot.
• Féltékeny vagy? – kuncogtam a telefonba.
• Mi? Dehogy! Castiel soha nem...
• Peeersze! – vágtam a szavába még mindig kicsit kuncogva. – Akkor is ezt mondtad, amikor megkérdeztem, hogy zavarba jöttél–e.
• Az... az más volt! – vágta rá kicsit azért akadozottan.
• Nos, ha nem vagy az akkor nem is mondok semmit. – mosolyogtam egy kicsit.
• Hát... azért mondhatod.
• Te vagy az egyetlen, akit mindennél jobban szeretek! Csak te, Castiel!
• Remélem ezt Lys is hallotta. – kuncogott büszkén a telefonba a fiú.
• Itt van mellettem, szóval biztosan. – kuncogtam én is.
• Hm? – nyögött be ennyit értetlenkedve Lysander.
• Csak kérdezte Castiel, hogy hallottad–e a vallomásomat neki.
• Igen. – mondta, majd kiment a konyha felé.
• Hallottad? – kérdeztem Castieltől.
• Igen. Viszont kicsim nem baj, ha most lerakom? – hallottam kicsit csalódott hangját.
• Nem baj édesem.
• Zoey! Mit kérsz inni? – hallatszott Lysander hangja a „labirintusból”.
• Mindjárt megyek! – kiabáltam vissza neki. – Na, akkor rakjuk le, rendben?
• Jól van. Akkor boldog új évet kicsim! Még hívlak!
• Már várom! Neked is boldog új évet!
• Szeretlek Zoey!
• Én is szeretlek Castiel!
• Megjött Dorinda! – hallottuk ismét Lysandert.
• Na végre! – hallottam Castiel megkönnyebbült hangját, mire én csak kuncogtam.
• Szia Castiel! – búcsúztam kicsit csalódottan, amiért el kell válnunk.
• Szia Zoey! – mondta ő is hasonlóan, majd kinyomtuk a telefont.

Kimentem én is Lysanderhez a konyhába, de Dorindát nem láttam, csak legjobb barátomat, amint épp bort töltött két pohárba, sehol egy harmadik pohár. Mi folyik itt? Hol van Dorinda?

• Remélem szereted a fehérbort. Száraz. – mosolyog hátra rám a válla fölött a fiú.
• Hol van Dorinda? – kérdeztem kicsit lefagyva.
• Azt hittem ő jött, de csak elsétált valaki a ház előtt, a szomszéd kutyája meg ugatott. – ugatás? Nem hallottam semmilyen ugatást...
• Ja. Értem.
• Tessék. – nyomta a kezembe a fiú az egyik poharat.
• Köszi. – néztem a pohárban csillogó bort, és gondolkoztam. Talán Castiel okkal volt féltékeny? Hiszen a legjobb barátok! De akkor...
• Hahó! – integetett a fejem előtt Lysander, én pedig meglepődtem, és hirtelen ránéztem. – Minden oké? Kicsit feszültnek tűnsz. – állapította meg a valóságot a fiú. Tényleg elég furcsán éreztem magam.
• Nem érzem valami jól magam...
• Mindjárt itt lesz Dorinda és majd beindul a buli. – mondta, és összekoccintotta a poharainkat. – Egészségünkre! – majd belekortyolt a fénylő italba.
• Egészségünkre. – ittam egy apró kortyot, de nem igazán szoktam alkoholt inni. Sőt...
• Zoey... – kezdett bele a fiú halkan, de hirtelen megszólalt a csengő. Nagyon remélem, hogy Dorinda az! Most valahogy nagyon tudnék neki örülni. – Mindjárt jövök. Ez már biztos Dorinda. – mondta a fiú, majd miután lerakta a poharat, elindult kifelé. Dorindával együtt tért vissza.
• Brrr de hideg van kint! – jött be a lány. – Szia Zoey! – borult a nyakamba a lány.
• Szia Dorinda. – én is megörültem neki, de még mindig nem voltam valami jól.

Beszélgettünk, iszogattunk, – vagyis inkább ők. Én egész este elvoltam azon a kis boron. – karaoke–ztunk és üvegeztünk is amit nem nagyon részleteznék. Talán majd egyszer... viszont nem nagyon élveztem az estét. Próbáltam ellazulni, de valami nem hagyott nyugton. Egyre rosszabbul éreztem magam, de nem tudom, hogy a társaság miatt is, vagy csak az a valami nyomaszt annyira. Lys és Dorinda nagyon egy hullámhosszon pendülnek a suliban is és itt is. Én valahogy nem érzem magam úgy.

Éjfél előtt 2 perccel Lysander elkezdte felbontani a pezsgőt, amivel köszöntöttük az új évet. Kicsit megküzdött vele, de végül még időben sikerrel járt. Gyorsan öntött három pezsgős pohárba az italból, és már számolhattunk is vissza.

• 10! 9! – mondtuk egyszerre mind a hárman. – 8! 7! 6! 5! 4! 3! 2! 1! BOLDOG ÚJ ÉVET! – kiáltottuk el magunkat, de én valahogy nem voltam lelkes. Legalábbis nem éreztem magam annak. Még mindig nyugtalan voltam.

Összekoccintottuk a három poharat és belekortyoltunk a pezsgőbe. Finom, édes pezsgő volt. Kimentünk tűzijátékot nézni, de hiába volt ott Lysander és Dorinda is, mégis egyedül éreztem magam. Hiányzott Castiel, a lányok, meg persze az ikrek is. Lysander a legjobb barátom, és Dorinda is jó barátnőm, mégsem érzem úgy, hogy önmagam lennék. Valami egész este nyugtalanított, de még nem jöttem rá, hogy pontosan mi az. Castiel sem hívott. Hajnali egyig beszélgettünk, végül úgy döntöttünk, hogy lefekszünk aludni. Lysander kiment a fürdőszobába, hogy mi lányok át tudjunk öltözni. Egyikünknek sem volt már energiája lefürdeni, így azt kihagytuk.

• Kész vagytok már? – kopogott be Lysander a saját szobájába, de az ajtót nem nyitotta még ki. – Bejöhetek már?
• Igen. – mondtuk egyszerre, a fiú pedig bejött.
• Na, akkor beszélgessünk még egy kics... – szakította félbe Dorindát a telefonom csörgése.
• Bocsi, egy perc. – néztem meg a kijelzőt. – Castiel! – egyből boldogabb lettem. – Szia! – szóltam bele a telefonba, miközben kisiettem a szobából és elindultam a konyha felé.
• Szia kicsim! – hallottam boldog hangját a szerelmemnek. – Több, mint egy órája próbállak elérni, de nem sikerült. Terhelve voltak a vonalak. – váltott csalódottra a hangja.
• Azt hittem elfelejtettél.
• Dehogy! Még éjfél előtt elkezdtem próbálkozni, de soha nem kezdett el kicsörögni. – a végén egyre jobban elhalkult és egyre szomorúbb lett a hangja. – Anya is tudja tanúsítani! – hallottam, hogy kicsit mosolyog.
• Mit? – hallatszott a háttérből egy női hang, amit egyből tudtam párosítani az anyukájával, hiszen a parkban már találkoztunk.
• Hogy még éjfél előtt elkezdtem próbálkozni, hogy felhívjam! – szólt neki Castiel.
• Ne is mondd... azzal kezdte az új évet, hogy végig a telefonon csüngött. Egy koccintásra se engedte el! Bal kezében a telefon, jobb kezében a pezsgő... Ilyenek ezek a mai fiatalok! – a végére komolyból vidámra váltott a nő hangja, mire én csak elmosolyodtam.
• Jól van na... – mondta Castiel, és szinte előttem volt, ahogy zavarban van és idegesen vakargatja a fejét.
• Már megint? Akárhányszor feljön a szó Zoey–ra, egyből elvörösödsz és a fejedet vakargatod! Tetves vagy, fiam? – kérdezte a nő vidáman.
• Anya! – szólt rá Castiel, majd egy ajtócsukódást hallottam.
• Kijöttem. Itt legalább csend van. – mondta a fiú a telefonba. – Hiányoztál, Zoey!
• Te is hiányoztál nekem! Sőt. Még... mindig hiányzol. – mondtam a végét kicsit akadozva, és el is pirultam.
• Édes vagy! Én is így érzek! Jó lenne most magamhoz húzni és megcsókolni! – jelentette ki a fiú, és a hangjából úgy ítéltem meg, hogy kicsit zavarban van.
• Igen, annak én is nagyon örülnék. – még mindig zavarban voltam.

Nem sokat beszéltünk utána, csak elköszöntünk. Eközben Lys elmondta Dorindának, hogy Castiel és én együtt vagyunk. A lány egyből gratulált amikor visszamentem, de mintha nem lett volna őszinte a gratulációja. Nem mondott semmi különöset, csak az arcáról nem olvastam le semmi biztatót.

Nem sokáig beszélgettünk utána. 2–kor már mindenki aludt. Én nem nagyon tudtam, mert valami még mindig nyugtalanított, és a hely is szokatlan volt. Nem tudtam mihez kezdeni, így megpróbáltam aludni, kisebb–nagyobb sikerrel. Furcsa módon fél 9–kor már mindenki fent volt, ők végigaludták az estét. Én össze–vissza nem tudom aludtam–e 5 órát. 10 órakor indult haza a buszom, szóval amúgy se nagyon aludhattam volna tovább.

Aznap nem sok mindent csináltam. Vártam, hogy végre elkezdődjön az iskola. Tudom, tudom. Nekem is furcsa, de a barátaim miatt vártam. Na meg persze a szerelmem, Castiel miatt. Anyának elmondtam, hogy mi van Castiel és köztem. Már sejtette egy ideje, amin meg sem lepődtem. Végül is örült annak, hogy boldog vagyok, és csak abban reménykedik, hogy Castiel is szeret engem.

Nagy nehezen, de eljött a szünet utáni első nap. Kíváncsi vagyok, hogy a többiek miként reagálnak majd a fejleményekre. Ha egyáltalán a szűk baráti körön kívül eláruljuk valakinek...