Zoey - Életem egy blogba vésve (32.rész)

32. rész
Szenteste – II. rész

• Mi az? – kérdeztem a fiútól, mikor már vagy két perce folyamatosan engem nézett mosolyogva, szótlanul. Még jobban elvörösödtem.
• Szeretlek! – mondta és hirtelen egy újabb csók csattant el.
• Hogy... mit mondtál? - kérdeztem csillogó szemekkel miután elhúzódtunk egymástól. Ha ez egy álom, nem akarok felébredni!
• Azt mondtam, szeretlek Zoey! - így, hogy az én nevemet is odarakta, még szebbnek tűnt az álom. - Te ilyenkor szívatsz engem, igaz? - nevette el magát a fiú.
• Mert? - kérdeztem csodálkozva. Félek, mégis rosszul hallottam az előbb...
• Elsőre tényleg nem értetted, hogy mit mondtam? Vagy csak még egyszer hallani akartad? - mosolyog rám kissé zavarban.
• Igazából egyik sem. - sütöttem le a szemem. - Csak nem hittem a fülemnek. - pirultam el.
• Ennyire hihetetlen, hogy azt mondom: Szeretlek? - csodálkozott a fiú.
• Igen. - bámultam a földre lehullott hópelyheket.
• De miért? - értetlenkedett a fiú. - Amúgy... - pirult el egy kicsit. - Neked nincs valami mondani valód? - túrt a hajába egy kicsit. Úgy látom, zavarban van. De édes!
• Castiel, én... - kezdtem volna bele a vallomásomba.
• Csak az igazat, légyszi! Mindegy, hogy mi az. - halkult el egy kicsit a hangja a végére.
• Castiel, én...
• Jó lesz vagy rossz? - szólt bele megint. Komolyan! Hagyná, hogy végigmondjam???
• Castiel! - szóltam rá kicsit ingerülten, de azért mosolyogva. Aranyos volt, hogy itt idegeskedik. Hm... idegesítsem még egy kicsit?
• Jó, bocsi. Mondd. - mosolygott rám a fiú.
• Castiel, én... Ne szólj közbe! - hadartam el a mondat végét, mire a fiú csak nevetett egyet és bólintott. - Lysandert szeretem. - mondtam ki gyorsan, és láttam Castielen, hogy megállt benne az ütő. Szemei hatalmasra kikerekedtek, és még a szája is kinyílt, annyira meglepődött a válaszomon. Mit ne mondjak, elég vicces feje volt. Alig bírtam ki, hogy komoly fejet tudjak vágni továbbra is, és ne nevessem el magam.
• Hogy... mi? - nyögött ki ennyit mellettem a fiú, ezt is csak nagyon akadozva. Fájdalmat láttam a szemében, ezért az én szívem is majd meghasadt, hogy így látom.
• Ne haragudj, vicceltem! - bukott ki belőlem, és egy öröm könnycsepp gördült le az arcomon. - Én is szeretlek, Castiel! - borultam a mellkasára és szorosan átöleltem. Hirtelen a szívdobogását nem nagyon hallottam, de utána igen. Egyre gyorsult, végül felvette a normális ritmusát, miközben a fiú is szorosan magához ölelt.
• Rossz vicc volt, Zoey. - nevetett kínjában a fiú, miközben halkan a fülembe súgta a szavakat. - Ne csinálj ilyet többé. Kérlek! - tolt el egy picit magától a fiú, és mélyen a szemembe nézett, miközben ezeket mondta.
• Ne haragudj! - sütöttem le a szemem.
• Zoey... - kezdett bele a fiú a mondandójába, közben pedig két tenyerébe vette arcomat és felemelte, hogy a szemébe nézzek. - Komolyan mondtad, hogy szeretsz? - úgy láttam kicsit elvörösödött, és egy pillanatig félre is pillantott, le a földre.
• Igen. - pirultam el én is. - És... te? - kérdeztem akadozva, mert igazából féltem a választól. Féltem, hogy a végére rémálommá válik az egész.
• Igen. Szeretlek, Zoey Elisabeth Bale! - jelentette ki határozottan a fiú, nekem pedig hatalmasat dobbant a szívem. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is hallom ezt Castiel szájából. - Most te jössz! - mosolyog huncutul a fiú.
• Szeretlek, Castiel Riggs! - jelentettem ki én is, mire a fiú egy csókot nyomott a számra. Boldog voltam, hogy vele lehetek.
• Wuf! - jött oda hozzánk Démon, utána pedig loholt Dorothy, mi pedig szétváltunk.
• Okos kutya! - simogatta meg nevetve kutyája fejét Castiel, én pedig értetlenkedve néztem rá. - Megbeszéltük mikor úton voltunk értetek, hogy hagyja a gazdit beszélgetni. - nevette a végét a fiú.
• Ja értem. - nevettem én is. - Szóval válaszolt is? - néztem rá kicsit furcsán, de még mindig vigyorral az arcomon.
• Jó, azt pont nem, de vakkantott egyet. - vigyorgott tovább a fiú is, és közelebb húzott magához. - Annyira jó, hogy itt vagy! - ölelte át a derekamat a fiú, én pedig örömmel bújtam oda hozzá.
• Brrr. Brrr. - kezdett csörögni a telefonom. Tudtam, hogy anyu az!
• Basszus! - ugrottam ki az ölelő karok közül.
• Indulni kéne! - mondtuk egyszerre Castiel-lel kicsit riadtan.

Kinyomtam a telefont és sietősen, egyszerre felcsatoltuk a kutyákra a pórázt és már indultunk is ki. Út közben nem nagyon beszélgettünk, sőt, még egy fél méter távolság is volt közöttünk. Elég furcsán éreztem magam tekintve, hogy mi történt a parkban.

• Baj van? - törte meg a gondolkozásomat a mellettem sétáló fiú.
• Nem, nincs. - próbáltam rámosolyogni, de nem hiszem, hogy összejött. Visszafordultam és a betont figyeltem a talpam alatt.
• Nem fázik a kezed? - kérdezte, és a választ meg sem várva megfogta a kezemet, és ujjainkat összekulcsolva belerakta a zsebébe. - Mi a baj?
• Nincs baj. - mosolyogtam a fiúra. Remélem ez már hihetőbb volt.
• Hát oké. - látszott rajta, hogy nem hiszi el. Rendes tőle, hogy nem erőlteti.
• Na, én megjöttem. - mondtam, amint a kapuhoz értünk, kezemet pedig kihúztam Castiel zsebéből.
• Kár. - fordult velem szembe a fiú. - Hogy szeretnél elköszönni? - kérdése eléggé meglepett. De igazából még nekem is friss volt az érzés. - A megszokott legyen, vagy a legújabb parkos? - vigyorgott rám Castiel és a derekamnál megfogva kicsit közelebb húzott magához, arca pedig közeledett az enyémhez. Hirtelen nyomtam egy puszit az arcára. Láttam, hogy kicsit meglepődött. Vagy kicsit jobban. - Oké.
• Ne haragudj. - sütöttem le a szemem.
• Ugyan már... - hallottam hangjából, hogy mosolyog. Azzal a kezével, ami eddig a derekamon pihent, most az államat fogta meg és feljebb emelte. - Nem sietek. Tudok várni. - mosolygott őszintén a fiú, és nyomott egy puszit az arcomra, majd megsimította azt. - Akkor majd még beszélünk. - mosolygott rám édesen.
• Már várom! - mosolyogtam vissza. - Szia Castiel. - köszöntem el, és nyitottam a kaput, de még azért hátranéztem hozzá.
• Szia Zoey. - integetett mosolyogva és továbbállt.
• Megjöttem! - kiabáltam, amikor végre beléptem az ajtón.
• Merre jártál ennyi ideig? - kérdezte anyu kicsit ingerülten, és úgy hallottam éppen mosogat.
• Csak belefutottunk egy osztálytársamba és beszélgettünk. - mondtam, amikor már a sálamat tettem bele a kabátom ujjába.
• Azt hallottam. Teljesen véletlen járt a kapunknál az a fiú, amikor elindultatok, ugye?! - kérdezte anyu mindent tudó félmosollyal az arcán. Upszika.
• Öhm... - nem tudtam hazudni. - Nem. Ő is kutyát volt sétáltatni. - vallottam be anyumnak.
• Előre megbeszéltétek, ugye?
• Igen. - mondtam és lesütöttem a szemem.
• Tudod, hogy elmondhatod, ha van vala...
• Nincs semmi! - vágtam rá egyből, meg sem várva, hogy befejezze.
• Jó, rendben. Akkor gyere, egyél. - bökött a fejével befelé a konyhába, nekem pedig egyből megkordult a gyomrom. Jut eszembe... nem is reggeliztem.
• Mi az ebéd?
• Mivel már a vacsora készül, így hideg kaját tudsz még csak enni.
• Akkor csinálok egy melegszendvicset.
• Csak azért se legyen hideg, ugye?! - mosolygott anya.
• Nem pont azért, de veheted úgy is. - mosolyogtam vissza.

Miközben készítettem az ennivalómat, folyton csak Castielen járt az eszem. Nem tudtam elhinni, hogy csókolóztunk. Olyan boldog voltam, mint még szerintem soha. De akkor mi most együtt vagyunk?! Csak meg kéne valahogy tudni. De hogy kérdezzek rá? „Szia Castiel. Mi most akkor járunk?” Nem... ez elég fura kérdés lenne. De akkor hogy kérdezzem? Nem tudom mi legyen... - gondolkoztam, mikor már evés után én is tettem-vettem a konyhában anyával.

• Zoey! - szólt már nem tudom hanyadjára anyu.
• Igen? - kérdeztem riadtan. Elég rossz, amikor így kizökkentenek egy fontos gondolatmenetből.
• Megterítenél a vacsorához? Nemsoká jönnek a vendégek. - tényleg, ilyenkor mindig átjönnek a nagyszülők meg anya húgáék vacsorára. Holnap mamáéknál lesz ebéd, karácsony másnapján pedig keresztanyuéknál.

Elkezdtem megteríteni, majd miután végeztem, Alexys és Lewis fadíszítéséhez csatlakoztam. Kicsit késésben voltunk, mert 5-re jönnek a vendégek, most pedig már 3 óra volt. Előtte pedig még egymást is meg szoktuk ajándékozni, plusz elkészítjük saját magunkat is. Fél 5-re sikerült úgy elkészülni, hogy már csak egymást kellett megajándékozni. Én anyának egy új kenyérpirítót vettem a tesóimmal közösen, de mivel ugye nekem még nincsen saját keresetem, nem sokat adtam bele, de mivel kevésnek találtam és még maradt annyi pénzem is, vettem neki egy könyvet a kedvenc írójától. Szerencsére fél áron volt, így pont meg tudtam venni. Alexys-nek vettem egy füstölő szettet, meg illatos gyertyákat, mert nagyon szereti az ilyeneket, Lewis-nak pedig vettem egy Harley Davidson-os pólót.

Én is igazából ruhákat kaptam, de azt sokat. Nővéremtől kötött egybe ruhát kaptam, ami direkt ilyen téli, és hópelyhek vannak rajta. Kaptam hozzá még egy egyszerű fehér, hosszú ujjú felsőt is, amit alá tudok majd venni. Bátyámtól kaptam egy krémszínű cipzáros pulóvert, és egy hosszú ujjú világoskék inget. Anyától kaptam egy farmernadrágot és egy „Zoey” feliratú ezüst nyakláncot. Egyből bele is rakták a nyakamba. Nagyon örültem mindegyiknek. Mindeközben sírtunk is egy sort, amiért apa már nincs velünk.

Az ajándékozással elég hamar végeztünk. Negyed óra alatt túl is voltunk rajta. Már Alexys-szel a csomagoló papírok maradványait szedtük össze, amikor pittyegett a telefonom. SMS-em jött.

Feladó: Valerie Miller

Üzenet:

Drága barátnőm! Nagyon boldog és békés karácsonyi ünnepeket kívánok! Puszi: Val

De aranyos!

Címzett: Valerie Miller

Üzenet:

Köszönöm szépen, drága Val! Viszont kívánom neked is! Puszi :)

• Brrr. Brrr. - újabb SMS.

Feladó: Fay Stevenson

Üzenet:

Zoooeeeey! Boldog Karácsonyt!!! Sok puszi :)

Címzett: Fay Stevenson

Üzenet:

Faaaay! Köszönöm szépen, neked is! ;) sok puszi :)

De aranyosak már mind a ketten! - boldog voltam, hogy gondoltak rám is a barátnőim.

• Brrr. Brrr. - még egy SMS? Biztosan Kathlyn.

Feladó: Castiel Riggs

Üzenet:

Szia Zoey. Boldog karácsonyt! Szeretlek! Csók :* <3

Elolvadás folyamatban!!! - a szívem ismét hatalmasat dobbant, amikor elolvastam az SMS-t.

• Zoey! Megjöttek! - kiabált be az előszobába anyu.
• Pillanat! - szóltam vissza anyunak, és gyorsan válasz SMS-t pötyögtem Castielnek.

Címzett: Castiel Riggs

Üzenet:

Szia Castiel. Köszönöm, neked is boldog karácsonyt! Én is szeretlek téged! <3 csók :*

Elküldve. Ezt az SMS-t örökre a szívembe véstem!

Az este további része, és a következő két nap is gyorsan eltelt. Elég sokat SMS-eztem Castiellel is, karácsony első napján pedig Kathlyn is írt egy „Boldog karácsonyt! :) puszi” SMS-t. Egész jól telt, főleg azért, mert még ha nem is hallhattam Castiel hangját, nem ölelhettem át, nem csókolhattam meg, mégis írt elég sűrűn, és tudtam mi van vele. Ők is elég sokat jöttek-mentek az elmúlt napokban. Azt a kérdést, hogy együtt vagyunk-e, nem tettem fel neki, mert személyesen akartam. Megbeszéltük, hogy újra elvisszük a kutyákat 27-én a parkba. Igen, inkább csak ürügy volt a sétáltatás, de úgy érzem megéri. Dorothy is jól elvan, és nekem is jó, hogy van társaságom. Főleg úgy, hogy az Castiel!