Zoey - Életem egy blogba vésve (49.rész)

49. rész
Fiú a láthatáron

A hetek és a hónapok elég gyorsan teltek az új suliban, így eljött november 23-a, hétfő. Holnap lesz Tyler 16 éves, ezért gondoltam veszek én is neki valami csokit. Az elmúlt két és fél hónap alatt rengeteget beszélgettünk az iskolában és facebook-on egyaránt. Sőt, be is mutatott a legjobb barátjának, még általánosból. Will elég normális srácnak tűnik. Kedves, vicces, meg jól el lehet vele beszélgetni, közös téma is van elég. Érdeklődési körünk is hasonló, szóval nem is lenne semmi gond, ha készen állnék egy kapcsolatra, meg mondjuk ő is valahogy így viszonyulna hozzám. Sajnos sokat gondolok Castielre, talán soha nem is fogom teljesen elfelejteni.

Délután, hazafelé menet a lakóházunk melletti kisboltba még bementem, hogy vegyek Tylernek egy csokit. Sokáig válogattam, míg végül egy kakaós, táblás Milkát vettem neki. Nagyon remélem, hogy szereti. Otthon finom illat fogadott, mert anya még akkor végzett az ebéd elkészítésével, így 3 óra volt amikor ettünk. Alexysnek is jó az iskola, azt mondta sokkal többet tanulnak itt, mint a másik sulijában. Evés után megtanultam másnapra, ezt követően pedig leültem a géphez. Egyből Will üzenete fogadott:

William Gray: jó reggelt :D

Csak megjegyezném, hogy délután kettőkor írta...

Zoey Bale: neked is :D

Zoey Bale: mi újság?

William Gray: meg vagyok, minden oké

William Gray: fél 2kor már itthon voltam, elmaradt 2 órám :P

Zoey Bale: azt a mázlista eget rád :D

William Gray: annyira nem, mert jövőhéten akkor két órával tovább maradok :D

Zoey Bale: hát az úgy meg kellemetlen :D

William Gray: ja, egy kicsit :P nálad mizu?

Zoey Bale: minden oké, én kb. 2 órája értem haza :)

Zoey Bale: ebédeltem meg tanultam

Zoey Bale: most meg itt vagyok és veled beszélgetek :P

William Gray: ennek örülök ;)

Zoey Bale: akkor oké :D

William Gray: figyelj csak, arra gondoltam találkozhatnánk valamikor

William Gray: sétálhatnánk, beülhetnénk valahova, ilyesmi

William Gray: átmennék Miamiba, ha neked is jó

Hűha! Kicsit meglepett, de szívesen találkoznék vele. Rendes Tylertől, hogy bemutatott neki! Úgy tudom, hogy Willnek már egy éve nincs barátnője. Miért érzem azt, hogy hátsó szándéka volt ezzel a „bemutatom őket egymásnak” dologgal Tylernek?

Zoey Bale: oké, benne vagyok :)

William Gray: tényleg? :D

Zoey Bale: persze csak ha komolyan kérdezted :D

William Gray: IGEN! :D

William Gray: és akkor mikor érsz rá?

Zoey Bale: szerintem a jövőhét hétvége nekem jó

Zoey Bale: ahhoz mit szólsz? Neked jó?

William Gray: őőő

William Gray: asszem igen

William Gray: akkor szombat délután?

Zoey Bale: legyen akkor! :) mikorra érsz be?

William Gray: mindjárt nézek vonatot

William Gray: az neked is jó ha azzal megyek? :)

Zoey Bale: persze, nekem tökéletes :)

William Gray: szóval akkor ér be vonatom 12:50-re meg 13:50, 14:50, stb...

William Gray: melyikkel menjek?

Zoey Bale: hát szerintem a 13:50-es jó lesz nem?!

Zoey Bale: vagy mikor indulnak?

William Gray: óra 15-kor indul mindig

Zoey Bale: akkor neked jó lesz úgy?

William Gray: persze, nekem akármelyik jó :)

William Gray: este 22:15-kor indul az utolsó :D

William Gray: nekem az is jó lenne, csak akkor ott kéne aludnom nálad :P

Zoey Bale: na az viszont ki van zárva :D

William Gray: jó, nyugi :) csak hülyéskedtem

William Gray: nem vagyok olyan

William Gray: nem véletlen vagyok másfél éve szingli xD

William Gray: mondjuk az se volt komoly.

Zoey Bale: hát mivel akkor lehettél 14 vagy 15, így gondoltam :)

Zoey Bale: de akkor jövőhét szombat 13:50?

William Gray: aha :)

Szóval megbeszéltük, hogy következő hétvégén találkozunk. De fogalmam sincs: ez most randi lesz akkor? Vagy köze sincs hozzá? Na, ezt nem tudtam, de nem is akartam megkérdezni.

Másnap Tyler boldogan fogadta el a csokit és meg is köszönte. Kicsit lehangolt volt, ezért megkérdeztem, hogy mi bántja. Kiderült, hogy a barátnője megcsalta, így vége lett a kapcsolatuknak. Sajnáltam, és próbáltam együtt érezni vele, de mivel engem még nem csaltak meg – legalábbis nem tudok róla – így ez nem volt igazán sikeres.

A maradék másfél hét elég gyorsan eltelt, próbáltam Tyler szívét ápolgatni, kisebb-nagyobb sikerrel. Volt, hogy sétáltunk egy nagyot a városban, hogy kicsit eltereljük a gondolatait Deboráról. Úgy láttam nagyon szerette a lányt, ezért nem fog neki kevés időbe telni kiheverni. A szituációnak ezen része eléggé ismerős volt számomra is, bár egyre kevesebbet gondoltam mostanában Castielre, ennek pedig nagyon örültem. Egyszer azon kaptam magam, hogy vagy két napig nem gondoltam rá, ami az én esetemben új rekordnak számított. Majd ez a szám növekedett egy hétté, aztán kettővé. Itt tartok most. A végén még igaza lesz Kathlynnek, hogy csak egy másik fiú kell az elfelejtéséhez. Bár azt valahogy mindig is sejtettem, hogy ez nem ilyen egyszerű. Vele se beszéltem amióta elköltöztünk, így fogalmam sincs, hogy éppen mi van vele, milyen a suli, meg ehhez hasonlók.

Elérkezett a szombat: Alexys a hétvégét az egyik barátnőjénél tölti az új suliból, anyunak be kellett mennie dolgozni, így nyugodtan tudtam készülődni. Valerivel és Fayjel csak hétvégente tudok beszélni, mert elég húzós nekik ez a félév. Az ikrekkel és Lysanderrel 3-4 hetente beszélek, Austinnal és Ashley-vel viszont nem beszéltem, csak 1-2 alkalommal, mióta elköltöztem. Utóbbi kettővel ugyan nem volt valami szoros a barátságom, de azért ők is hiányoznak. Végül is velük volt teljes a csapat. Fay és Valerie a múlthét végén megígérték, hogy segítenek majd készülődni a találkozómra Willel, így 11 órára megbeszéltünk Skype-on egy „randit”. Igaz, hogy majdnem 3 egész órám van még, mire a fiú ideér, de szeretem időben elkezdeni a készülődést.

- Így jó? Láttok, hallotok, meg minden? - tudakoltam barátnőimtől, miközben a kamerát állítottam be.

- Igen, minden jó. - mondta vidáman Fay.

- Én is látlak meg hallak. - hangzott hasonlóan Valtől is.

- Na, mi az első amit kinéztél? - kérdezte Fay.

- Hát... ez. - mutattam fel egy kék pólót és egy egyszerű, világoskék farmert.

- Te most szórakozol? - döbbent le Fay.

- A nadrág még elmegy, de a pólót ugye nem gondoltad komolyan? - úgy tűnik hülye ötlet volt ezt megmutatni nekik...

- Őőő... nem?! - raktam le gyorsan az ágyra, és mutattam a következőt. Egy lila-fehér kockás ing, egy kicsit sötétebb farmernadrággal, mint az előző.

- Zoey... - kezdett bele Fay, majd egy mély levegő után folytatta. - CSAJOSABBAT!!! Randira mész, nem?! Hát akkor meg??? - egyből zavarba hozott.

- Ez nem... nem is randi... - takartam le gyorsan a kamerát, hogy ne lássák a vöröslő arcomat.

- Na persze... ezért takartad le a webkamerát... - forgatta szemét a lány.

- Ugyan már, Fay! Csak egy fiú meg egy lány barátkozik... - állt mellém Valerie.

- Köszönöm! - mutattam ki hálámat.

- Sétálgatnak, talán moziznak, meg beülnek valahova... - sorolta a dolgokat. - Ez tényleg randi! - tévedtem! Ő is ellenem van!

- Nem igaz! - kezdtem feladni, hogy nyerhetek ellenük.

- Akkor miért is készülődsz ennyire, ha nem randi? - nézett huncut mosollyal az arcán Fay.

- Akkor felveszem az elsőt... - már azon a szinten voltam, hogy inkább megyek a legrosszabb összeállításba, csak ne mondják a találkozóra, hogy randi.

- Csak azt ne! - ugrott egyből nekem a két lány egyszerre.

- Van az a fekete trikód... - gondolkozott Fay.

- Tényleg! Meg ahhoz a türkiz ing! - úgy láttam, kezdtek belelendülni.

- Ú, ja! Azzal a fekete bokacsizmával! - tervezgetett Fay is.

- Meg az a fehér kis blézer, ami rajtad volt a múltkor, meg a legutóbb mutatott farmernadrág! - agyalt továbbra is Valerie.

- Lányok, ez tényleg nem ran... - „di.” Folytattam volna így, de nem bírtam befejezni. Félbeszakítottak drága barátnőim.

- Akkor is! - szóltak rám. Aranyosak voltak, mert utána mind a ketten elnevették magukat.

- Köszönöm! - mosolyogtam rájuk. - De ez akkor sem randi.

- Attól még lehetsz csini! - mosolygott rám vissza Fay, majd kacsintott egyet.

- Na igen. Jó lesz az! Csak légy önmagad! - adott egy utolsó jó tanácsot szintén mosolyogva Valerie.

- Oké. - vettem egy mély levegőt. - De én el is köszönök. Még enni akarok előtte valamit, bár az igazat megvallva... kicsit ideges vagyok. - éreztem, ahogy arcomat elönti a pír.

- Nem is tudom miért... - kezdett viccelődni rajtam Fay.

- Fay, szerinted is azért, mert ez lesz Zoeynak az első... - mondta Val, a végére pedig becsatlakozott a másik barátnőm is, így együtt fejezték be:

- Randija? - hangzott a két lánytól egyszerre, majd el is nevették magukat.

- Ne szórakozzatok már rajtam! - fontam össze karjaimat mellkasom előtt, mintha megsértődtem volna. Persze tudták ők is, hogy csak megjátszom.

- Menjél inkább készülődni. - nyújtotta ki nyelvét Fay, hogy még egyet gúnyolódjon.

- Igaz, megyek is! - kaptam ki a kiválasztott ruhákat a szekrényből. - Köszönök mindent! Imádlak titeket! - küldtem egy-egy puszit nekik.

- Mi is téged! - mondták ismét egyszerre. Néha kicsit félelmetesek ilyenkor...

Ezek után gyorsan elköszöntünk egymástól, és kinyomtuk a beszélgetést. Mindezek után ettem egy pár falatot. Igazából nem nagyon tudtam enni, hatalmas gombóc volt a torkomban és a gyomromban egyaránt. Ideges voltam: kiejtettem a kanalat is a kezemből, fürdés közben kicsúszott a kezemből a samponnak a flakonja, utána pedig a sietés és izgulás miatt elfelejtettem bekapcsolni a hajszárítót, és egy pár mozdulat erejéig a nagy semmivel szárítottam a hajamat... Igen, ez Zoey! Jó, mi?

Már egy óra elmúlt 12 perccel, amikor elkészültem, így már csak a kulcsomat kerestem... Gondolhatjátok, hogy az Istennek sem tudtam megtalálni, mire végül egy tíz percnyi keresés után megtaláltam a konyhaasztalon. Hogy mikor raktam oda, arról fogalmam sincs, de ott volt... Mivel egy fél órás séta vár rám a vasútállomásig, kicsit sietnem kellett. Felkaptam magamra a bokacsizmámat, a kötött sálamat és a fekete szövetkabátomat, végül a fekete kis táskámat. Gyorsan bezártam és már siettem is a vasútállomásra. A lépcsőházból kiérve szintén fekete kesztyűmet is felkaptam a kezemre. Siettem amennyire tudtam, viszont úgy 8-10 lámpa keresztezi utam, mire eljutok a célig, és persze minimum minden másodiknál pirosat kaptam... Hát mert miért is ne?! Így is késve indultam el! Szóval a lényeg, hogy teljes nyugalommal sikerült 13:53-ra kiérnem a vasútállomásra, ahol ki volt írva, hogy Will vonata 20 percet késik... Igen, ismét halál nyugalommal szidtam magamban mindent, a villától a vasalóig...

Viszont amikor befutott a vonat, és leszállt a fiú, egyből kiszúrtuk egymást. A már eddigi gombócok a torkomban és a gyomromban dupla akkorára duzzadtak. Idegesebb voltam, mint amennyire azt hittem lehetek egyáltalán...

- Szia Zoey! - köszönt vidáman a sötétbarna kabátban és kék farmerban lévő fiú, amikor olyan 10 méter távolságra volt tőlem, és továbbra is felém tartott.

- Sz-szia Will! - köszöntem én is hasonlóan. Az idegességet biztosan ő is hallotta a hangomon. Köszönés után adtunk egymásnak két-két puszit, amitől az idegességem egyáltalán nem csillapodott...

- Ezt neked hoztam! - nyújtott át egy eperdarabos, táblás Milka csokoládét. - Remélem szereted. - mosolygott a fiú, és kicsit mintha ő is zavarban lett volna.

- Igen, köszönöm! Majd később megesszük, rendben?! - mosolyogtam vissza, adtam neki ismét két puszit, majd elraktam a táskámba az édességet.

- Na és, hova szeretnél menni először? - kérdezte a fiú, miközben kifelé tartottunk a vasútállomásról.

- Nem tudom. Azt mondtad tegnap, hogy már megvan a terved a mai délutánra. - csodálkoztam, hogy nem kezdte egyből a programok sorolásával. Remélem nem tervez semmit.

- Kíváncsi voltam emlékszel-e rá. - kacsintott egyet. Már nem azért, de olyan ideges voltam, hogy szinte még azt is megjegyeztem, hogy mikor vettem levegőt... Ami csak mondom, nem volt ritkán.

- Szóval akkor el is árulod, vagy titokban tartod? - tudakoltam, amikor a vasútról mentünk át a gyalogátkelőn, hogy a belváros felé vegyük az irányt.

- Mivel úgy látom szeretnéd tudni, így elárulom... - elkezdte sorolni, hogy miket tervezett nekünk erre a pár óra hosszára...