Zoey - Életem egy blogba vésve (45.rész)

45. rész

„Meglepetés!”

Armin vallomása után, amit Castiel végig tisztán hallott, gyorsan repült az idő. Már augusztus 8-a, szombat volt, amikor anyu egy hirtelen jött dologgal állt elénk.

• Hogy mi??? – akadtunk ki nővéremmel egyszerre.
• Sajnálom lányok, de ez egy remek lehetőség! Ki kell használnunk!
• Akkor... elköltözünk? – kérdeztem akadozva. Nem akartam elmenni. Nagyszerű barátokat szereztem, és a sulit is kezdtem megszokni.
• Igen. – mondta anyu halkan. – Ez egy remek lehetőség. Kapunk szállást, és beszállnak a taníttatásotokba, valamint Lewis-hoz is közel leszünk! A suli is jó, és...
• Akkor ez már el van döntve? – kérdezte nővérem nyugodtan. Talán túlságosan is nyugodtan.
• Az iskola még csak most fog indulni. Gondolom ezért segítenek az iskoláztatásban. Nem hiszem, hogy sok osztálytársatok lesz majd.
• Akkor honnan tudod, hogy jó iskola? – akadtam fent egyből egy szerintem lényeges dolgon.
• A leendő főnököm elmondta, hogy milyen tanárok lesznek. Nincs kizárva, hogy kicsit kemény suli lesz, de tudom, hogy ügyes vagy!
• Hogy érted, hogy én? Hát Alexys? – értetlenkedtem.
• Hogy kerülnék már veled egy suliba, húgica? – kacagott nővérem. Igaz, neki már megvan az érettségi. – De Miami-ban tudom majd folytatni a sulit? Már csak egy évem lenne...
• Persze, már neked is ki van nézve az iskola. 2 utcányira van Lewis kollégiumától. – mosolygott anya. Gondolom örült, hogy közel lesznek egymáshoz.
• De mégis mikor indulunk? – féltem a választól. Féltem, hogy már talán hétfőn indulunk.
• 14-én. Jövőhét pénteken. A hétvégén akkor be tudunk majd szépen rendezkedni, hétfőn pedig mehetünk beiratkozni az iskolákba. – mosolygott anya. Úgy tűnik, itt kell hagynom mindenkit.
• Dorothy-t is tudjuk vinni, ugye? – reménykedtem az „Igen” válaszban.
• Persze, hogy visszük! – ölelt magához anya. – Hiszen a családhoz tartozik! – simogatta meg a fejemet anyukám. Egy nagy kő esett le a szívemről.
• Akkor beszélek a barátaimmal és elköszönök tőlük. – mondta nővérem, most már kevésbé lelkesen.

„Igen, én is.” – csatlakoztam, és bevonultam a szobámba. Elővéve a telefonomat nem tudtam, hogy először kit hívjak. A kezem kicsit remegett és a sírás határán álltam. Nem akartam sem a barátaimat, sem pedig a Sweet Amoris-t elhagyni. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Elkezdtem sírni, arcomat a párnámba temettem, miután kifeküdtem az ágyamon. Hason fekve sírtam, akár egy kisgyerek. Hirtelen eszembe jutott az a bizonyos vasárnap, amikor Armin szerelmet vallott, Castiel pedig végighallgatta. Azóta egyikőjükkel sem beszéltem, mondjuk Castiellel előtte sem sokat, miután szakított velem. Úgy 10 perce sírhattam, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom. Megnéztem, hogy ki hív. Meglepődtem, ugyanis a képernyőn Armin neve szerepelt. Megtörölgettem a szemem és mély levegőt vettem, majd ezután felvettem a telefont.

• Szia. – próbáltam barátságosan köszönni a telefonba.
• Szia Zoey. – kicsit úgy hallottam, mintha össze lenne zavarodva. – Én... szóval... – vajon tudja egyáltalán, hogy miért hívott? Kicsit aranyos, amikor ilyen. – Csak azért hívtalak, mert mondta Alexy, hogy találkoztok jövőhét szombaton, és azt szerettem volna megkérdezni, hogy baj lenne-e, ha én is mennék?
• Örülnék, ha te is jönnél! – viszont szombaton már Miami-ban leszek... – De nem lehetne hamarabb? Valamikor a hét közepén? Úgy, hogy a többiek is ott legyenek? – addig fel tudnék készülni lelkileg, hogy elmondjam a többieknek: elköltözünk!
• Hát... nekem oké. – hallottam, hogy kicsit furcsállja a dolgot, de szerencsére beleegyezett.
• Meg tudnád akkor most kérdezni Alexy-t, kérlek? – nyeltem egy nagyot. Ismét a sírás határán álltam.
• Persze. – mondta halkan. – Alexy! – kiabált tesójának. – Neked jó lenne a hét közepe felé is, hogy találkozzunk Zoey-val? – kérdezte meg testvérétől. Jó lesz még utoljára találkozni velük!
• Aha! – kiabált vissza Alexy, ha jól hallottam teli szájjal. – Melyik nap?
• Szerda. – csúszott ki a számon. Nem tudom, hogy miért pont a szerdát mondtam.
• Azt mondja Zoey, hogy szerda! – továbbított Armin. – Miért pont szerda? – kérdezte tőlem a fiú.
• Nem tudom igazából. – vallottam be.
• Jó lesz! – kiabált Armin másik fele. – Délután? Vagy mikor? – szerintem ugyan olyan nehéz lesz elmondani nekik, mindegy hogy délelőtt vagy délután...
• Mondjuk délután kettő? Nektek jó lenne? Bemennék akkorra, és a buszpályán találkozhatnánk.
• Jó lesz! – vágták rá egyszerre.
• Közben idejöttem Alexy-hez és kihangosítottalak.
• Rendben. – mosolyogtam el magam. – Fel tudnátok hívni ti a többieket? Nekem nincs pénz a telefonomon. – tényleg nem volt. Akkor jutott eszembe.
• Persze. – mondták egyszerre. – Ha facebook-on leírjuk az eredményt, jó lesz? – tették fel a kérdést is együtt.
• Igen. – mondtam. – Na de akkor rakjuk le, ne menjen a pénz a telefonodról, Armin.
• Oké. Akkor nemsoká írunk! – mondta a fiú. Végül elköszöntünk egymástól és leraktuk a telefont.

Izgalommal telve vártam a pillanatot, hogy megszólal a telefonom, miszerint: üzenetem jött. De gondoltam gyorsabban elolvashatom, ha gépen nyomom be a facebook-ot, így is tettem. 10 percig vártam, de semmi. Még 5 perc, még mindig semmi... Kicsit kezdtem izgulni, hogy senki nem lesz ott, csak mi hárman. Este 8-kor úgy voltam vele, hogy elmegyek fürdeni, a laptop-ot úgy hagytam. Nem gondoltam, hogy az ikreken kívül más is írni fog...

Peggy Graham: Elköltöztök? :O

Zoey Bale: Kitől tudod? O.o

Zoey Bale: Amúgy sajnos igen...

Peggy Graham: unokatesóméknál voltam. Kiderült, hogy Heather a legjobb barátnője a nővérednek. Ott voltam, amikor telefonált

Peggy Graham: Heather az én uncsitesóm :)

Zoey Bale: Ja értem.

Zoey Bale: De kérlek ne mondd el senkinek

Zoey Bale: Valerie és a többiek még nem tudják

Zoey Bale: Szerdán mondom el nekik... nem akartam telefonon. :/

Peggy Graham: megértelek

Peggy Graham: sajnálom, hogy elköltöztök

Peggy Graham: bár nem beszéltünk sokat, megkedveltelek :)

Zoey Bale: Ezt jó hallani/olvasni. Köszönöm :)

Zoey Bale: Én is így vagyok veled :)

Peggy Graham: rendes lány vagy Zoey Bale! :)

Zoey Bale: akár csak te, Peggy Graham :)

Peggy Graham: lehetne egy kérdésem?

Peggy Graham: ha nem akarsz, nem válaszolsz

Zoey Bale: kérdezz nyugodtan. :)

Kicsit rossz előérzetem van...

Peggy Graham: miért szakítottatok Castiellel?

Hát ezért volt rossz előérzetem...

Zoey Bale: részben közös megegyezés volt... nagyon eltávolodtunk már a végére egymástól

Miért mondom mindenkinek azt, hogy „közös megegyezés volt”? Tudom, tudom... Eltávolodtunk. De azt meg lehetett volna oldani, ha mind a ketten akarjuk. Nem az volt a gond... Castiel már nem szeretett. Ennyi! Miért nem azt mondom, hogy „ő szakított, mert már nem szeretett”? Talán nem akarom, hogy tudják mennyire szenvedtem. Hogy mennyit sírtam miatta.

Peggy Graham: ennyi? Mármint... szerintem ennyit még meg lehet oldani valahogy.

Peggy Graham: megpróbáltatok javítani a helyzeten?

Zoey Bale: felesleges lett volna

Peggy Graham: hogy mondhatsz ilyet? Szeretted nem?!

Zoey Bale: de... én nagyon szerettem őt

Zoey Bale: ő viszont engem már nem.

Peggy Graham: ó

Peggy Graham: ezt nem tudtam. Sajnálom! :(

Zoey Bale: Ahogy te is mondtad, nem tudtad. :) Semmi baj

Peggy Graham: nekem viszont most mennem kell, majd még beszélünk :) szia

Zoey Bale: úgy legyen! :) szia

Kicsit rossz volt felidézni. Sőt, nagyon! Még mindig fájt, még mindig szerettem!

Armin Thomson: Szia Zoey :)

Legjobbkor! Castielen agyalok, erre ír Armin... kicsit össze vannak kuszálódva a fejemben a dolgok...

Zoey Bale: Szia Armin :)

Armin Thomson: Lys kivételével mindenki tud jönni

Zoey Bale: neki dolga van?

Armin Thomson: igen, azt mondta mennek valahova

Zoey Bale: értem. Legalább ti ott lesztek :)

Kár, hogy a fogadott bátyuskám nem tud jönni. Bár mindenkiért rossz lenne, de mivel ő nem tud jönni, így azt sajnálom, hogy ő nem jön. A többieknek tényleg örülök!

Armin Thomson: amúgy

Armin Thomson: valami baj van?

Armin Thomson: fura volt a hangod a telefonban

Na, most mit írjak vissza? Ha azt mondom „nincs”, akkor hatalmasat hazudnék. Ha viszont azt mondom, hogy „van”, akkor azért nyaggatna. Hm...

Zoey Bale: van, de kérlek ne nyaggass vele

Zoey Bale: szerdán mindent elmondok :)

Armin Thomson: komolynak hangzik O.o

Armin Thomson: de legyen, nem faggatlak :)

Armin Thomson: de csak mert te kéred

Vajon ezt a kávézóban „kiderültek” miatt mondja? Rákérdezzek? Ne kérdezzek? Ajj...

Zoey Bale: köszönöm! :)

Ezek után elköszöntünk, és mentünk aludni. 9 óra múlt pár perccel, amikor befejeztük a beszélgetést és kikapcsoltam a gépet. Éjfélig csak forgolódtam. Alig tudtam kibírni szerdáig, majd’ megőrültem! Aznap viszont olyan történt, amire nem számítottam...