Zoey - Életem egy blogba vésve (48.rész)

48. rész

Egy 16. születésnap

A Castiellel folytatott telefonbeszélgetés után a következő két nap gyorsan eltelt. Csütörtökön volt Fay születésnapja, így suli után egyből hívtam is, hogy felköszöntsem. Úgy hallottam a hangján, hogy örült neki, bár semmi ajándékot nem bírtam neki venni, meg oda se tudtam volna adni. Ezért kicsit csalódott voltam. A harmadik napon pedig én töltöttem be a 16-ot, mivel eljött szeptember 4-e. Ezen a pénteki napon szokásosan nehezen ment a kelés reggel, viszont anya eléggé meglepett, amikor kimentem a konyhába. Elkészítette a reggelimet, amit majd viszek a suliba: szalámis szendvics volt sajttal és fehér paprikával. Viszont a meglepő nem ez volt. Szúrt bele egy kis színes gyertyát, mintha torta lenne, persze a gyertya nem volt meggyújtva. Elég viccesen nézett ki. Meg is lepődtem, de tetszett is. Egy üzenet állt mellette:

Kislányom! Nagyon Boldog Születésnapot! Egyelőre be kell érned ennyivel. Iskola után megkapod a többit. Vigyázz magadra, legyen nagyon szép napod!

Puszil: Anya

u.i.: Alexys már elment, 0. órája van.

Ezek szerint egyedül vagyok itthon... Lassan ideje lesz amúgy is indulnom, szóval végül is teljesen mindegy. 8-kor kezdődnek az óráim, ezért fél 7-kor szoktam kelni, hogy nagyjából normális fejem legyen, mire beérek a suliba. Viszont ez a reggeli séta mindig kicsit felfrissít. Gyorsan megetettem Dorothy-t, raktam egy kis szempillaspirált, végül fogat mostam. Egész jó idő volt, ezért amit felvettem egy hosszú, kék színű farmernadrág volt, egy fekete pólóval, amin van egy rózsaszín pillangó, valamint egy kék, kockás pulóvert. Ezekhez pedig végül a sportcipőmet vettem fel. A nyár végi, hűvös szellő simogatta az arcomat, és kicsit összekócolta a kiengedve hagyott hosszú, barna hajamat. A suliba beérve egyből összetalálkoztam az egyik osztálytársammal, az egyetlen szőke hajú és kék szemű lánnyal, April Wilddal. Magasságra igen csak akkora volt mint én, vagy egy kicsit alacsonyabb.

• Jó reggelt, Zoey! - köszönt egyből a mindig vidám lány.
• Jó reggelt, April! - üdvözöltem én is. - Egyedül?
• Igen, a többiek még nincsenek itt! - jelentette ki a rózsaszín, virágos felsőben és leopárdmintás cicanadrágban lévő lány.
• Felmegyünk addig a terembe? Vagy leüljünk itt? - soroltam a lehetőségeket.
• Én el szeretnék menni a büfébe, csak téged vártalak. - mondta mosolyogva. - Eljössz velem?
• Persze. Miért ne? - egyeztem bele.

A büfénél elég hosszú sor állt, így várnunk kellett. Még csak 7:50 volt, így volt még 10 percünk. Megszólalt a jelző csengetés, hogy lassan ideje lesz a termekhez menni. 2 perc múlva sorra is kerültünk. April kikérte a pizzás kiflit, fizetett, és indultunk is a terem felé.

• Jó reggelt! - köszönt nekünk a narancssárga hajú és kék szemű Lauren Scott, amikor a lépcsőnél összetalálkoztunk. Már nagyjából megtanultam mindenkinek a nevét. - Hát a többiek?
• Sziasztok! - köszönt egyszerre a vörös hajú és lila szemű Ellis Traynor és a sötétbarna hajú és barna szemű Megan Steel.
• Sziasztok! / Jó reggelt! - köszöntünk vissza mi is.

Felmentünk a lépcsőn, és jobbról az első teremben volt az első óránk. Nyitva volt az ajtó, így bementünk lepakolni.

• Sziasztok! - köszönt nekünk először a fekete hajú és kék szemű Rose Fox, utána pedig bejött még Alyson és a tejföl szőke hajú és barna szemű Tyler Dixon, amikor beléptek az ajtón.
• Jó reggelt! - lépett be az ajtón Mr. White, mi pedig visszaköszöntünk. - Mindenki megkapta már az irodalom felszerelését? - kérdezte.
• Igen. - válaszoltunk, miközben a könyveket szedtük elő.
• Hiányzó? - írta közben a naplót.
• Az a magas srác! - jelentette ki Tyler, miután jelentkezett, a tanár pedig felszólította.
• Még én se tudom a neveket, szóval... - folytatta volna, de az emlegetett Hugh megjelent.
• Jó reggelt. Elnézést a késésért. - lépett be az ajtón álmos fejjel a fiú.

Nagy nehezen megkezdtük az órát. Szünetben Alysonnal és Aprillel voltam, meg beszélgettem a többiekkel is egy pár szót. Második óra elején befutott a vörös hajú és arany szemű Ashton Murphy. Upsz... fel se tűnt, hogy még egy osztálytárs hiányzik. De úgy láttam, hogy a többieknek sem. Megkezdtük a többi órát, közben nekem pedig folyamatosan rezgett a telefonom a zsebemben. Hol hívásom volt, hol pedig születésnapi sms-t kaptam. Jött üzenet Austintól és Peggytől, valamint néhány rokonomtól. Nem fogadott hívásom pedig szintén rokonoktól volt. Iskola után éppen sétáltam haza, amikor megcsörrent a mobilom pont ott, ahol a legutóbb Castielnél. Csak pár méterre voltam attól a villanyoszloptól, ami mellett a múltkor nekitámaszkodtam a korlátnak. Kicsit ideges voltam, nem mertem felvenni. Végül erőt vettem magamon. Amikor kivettem a zsebemből a telefont és megnéztem a kijelzőt, egyből meg is nyugodtam.

• Szia Valerie! - köszöntem boldogan kedves barátnőmnek.
• Boldog Szülinapot Zoey! - üvöltötték bele. Úgy hallottam, mindenki ott volt. Nagyon megörültem neki, és meg is hatódtam. A könnyeimmel küszködtem és pár pillanatig nem tudtam megszólalni.
• Zoey! Itt vagy? - hallottam Armin hangját.
• Talán megszakadt. - mondta Fay. - Lehet nem is hallotta? - hangjából érződött a csalódottság.
• Azt mutatja, hogy itt van. - hívta fel a többiek figyelmét a telefon kijelzőjére Lysander.
• Itt... itt vagyok. - nyögtem ki ennyit a könnyeimet törölgetve az arcomról.
• Elsírtad magad? - kérdezte Fay, olyan „ez, de aranyos!” hanglejtéssel.
• Csak... egy kicsit. - vallottam be őszintén. Kár lett volna tagadni, hiszen hallják a hangomon. Meg ismernek már annyira, hogy gondolhatták mi lesz a vége.
• Meg akartunk egy kicsit lepni. - hangzott vidáman Alexytől.
• Sikerült! - mosolyodtam el. - Nagyon szépen köszönöm! - mondtam barátaimnak, de a végére elcsuklott a hangom.
• Ne sírj már, mert akkor én is sírok! - hallottam Faytől, akinek már a hangja is olyan volt, mintha mindjárt elsírná magát.
• Nem... nem sírok. - győzködtem saját magamat is.
• Akkor oké! - mondta Armin.
• Viszont nem baj, ha lerakjuk? - kérdezett Lysander. - Töri lesz az osztályfőnökkel...
• Persze, menjetek csak. Később még beszélünk! - mondtam boldogan barátaimnak. Nagyon hiányoztak, de jó volt most együtt hallani őket.
• Mindenképp! - mondta Valerie, majd elköszöntünk és leraktuk a telefont.

Délután még felmentem facebookra, és visszaírogattam a köszöntésekre. Tele volt az üzenőfalam, meg néhány üzenetet is kaptam. Új osztálytársak is írtak, aminek nagyon örültem. Tyler például üzenetet is írt:

Tyler Dixon: szia

Tyler Dixon: miért nem mondtad a suliba hogy szülinapod van?

Nem igazán tudom, hogy miért kellett volna mondanom. Nem igazán tartom számon. Persze, örülök ha felköszöntenek, mert jól esik. De nem szoktam hangoztatni, hogy: „Helló, szülinapom van. Köszönts fel!”. Nem vallna rám. Visszaírtam neki, hogy nem tartottam fontosnak. Ezután beszélgettünk még egy kicsit, majd mentem vacsorázni. Evés után elmentem fürdeni, ami nagyon jól esett. Valahogy frissebbnek éreztem magam és igazából megnyugtatott. Még egy pillanatra felnéztem a közösségi oldalra, ahol volt egy olvasatlan üzenetem. Biztosan csak Tyler köszönt el...

Castiel Riggs: Boldog szülinapot Zoey!

Ez most komoly? Miért? Oké, kedves tőle meg minden, de... akkor is! A fenébe is már! Nagyon hiányzik Castiel!!! - arcomat tenyereimbe temettem az íróasztalom mellett ülve. Nem sírtam, csak gondolkoztam. Biztosan csak figyelmes akar lenni, de kérdem én: miért? Szegényre a telefont is rácsaptam pár nappal ezelőtt. Akkor miért csinálja ezt velem? Ha meg valamit jelezni akar ezzel, akkor mondja ki vagy írja le amit szeretne! A szakítás után még egy ideig úgy voltam, hogy ha bármikor megkérne, hogy kezdjük újra, első szóra belemennék. Bár tudom, hogy nem olyan. Soha nem kúszna vissza senkihez. Megkockáztatom, hogy még Vanessához sem. Mindig is azt mondtam, meg most is úgy gondolom, hogy nem szabad térden csúszva visszamászni senkihez. De még annyira szeretem Castielt, hogy nem bánnám, ha mégis megtenné... Tudom, bolondságnak hangzik, de egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből! Vele alszok el esténként, és az ő arcát látom magam előtt reggel, amikor kinyitom a szemem. Átkozottul hiányzik! De mint azóta minden este, most is amikor becsuktam a szemem, az ő arcát láttam magam előtt, és végül így aludtam el...

A hétvége villámgyorsan eltelt. Elég sokat pihentem, így újult erővel kezdtem neki a második hétnek. Hétfőn megint April volt az első, akivel találkoztam. Ugyan azzal kezdődött, mint az eddigi iskolai napokon: elkísértem a büfébe, ahol utólagos szülinapi ajándékként vett nekem egy csokit. Hiába nem akartam, hogy költsön rám, erősködött, így végül belementem. Ám mikor mentünk volna a lépcsőkhöz, a folyosó végéről egy ismerős ember integetett: Castiel??? Bocsi, vicc volt... Tyler volt az!

• Jó reggelt! - köszönt nekünk mosolygósan a srác amikor odaért.
• Jó reggelt! - üdvözöltük mi is.
• Mi van a nyakaddal? - lépett egy lépést közelebb a fiúhoz April.
• Hm? - nézett értetlenül a fiú. - Mi van vele?
• Kiszívták a nyakad? - kezdett el kuncogni a szőke hajú lány.
• Mi van? - kezdett észhez térni Tyler és a nyakához kapott.
• Ejnye, ejnye! Ty-fiú! Szabad ilyet? - heccelte a lány, ő pedig egyre vörösebb lett.
• Biztos a csajom volt. - gondolkozott.
• Valahogy sejtettük, hogy nem a pasid. - csatlakoztam Aprilhez a viccelődésben.
• Nagyon látszik? - úgy tűnt nem nagyon szereti azt a foltot.
• Hát... - keresgélt a táskájában April. - Ennyire! - vett elő egy tükröt és odatartotta a fiúnak.
• Fenébe! - adta vissza a lánynak a tükröt. - Köszi. - mondta, majd felhajtotta fekete-fehér kockás ingének a gallérját, amit egy farmernadrággal viselt.
• Jó... nevess ki nyugodtan... - törődött bele a fiú, amikor látta rajtam, hogy alig bírom visszatartani a nevetésem.
• Amúgy... hogy hívják a kis nyakszívódat? - nem akartam nagyon kinevetni, ezért próbáltam még mindig uralkodni magamon, miközben haladtunk felfelé a lépcsőn.
• Miért érdekel? - nézett rám huncut mosollyal. - Amúgy Debora.
• Csak kíváncsi vagyok. - mosolyogtam a fiúra.
• És most jobb így, hogy tudod a nevét? - mosolya még mindig olyan volt.
• Igen, sokkal. - nevettem egyet.

Ezen a napon 7 óránk volt, amit nagy nehezen ugyan, de kibírtunk. Második szünetben Alysontól kaptam egy csokit, akárcsak Apriltől. Szintén születésnapomra. Órák után az osztály egy emberként vonult ki az épületből.

• Nincs valami írószer bolt a környéken? - kérdezte Tyler az iskola előtt az osztály többi tagjától.
• De. Itt van egy kb. 5 percre. Arra megyek én is... - mondtam a fiúnak és mutattam balra, ahogy háttal álltunk az épületnek.
• Elkísérnél légyszi? - kért a fiú kedvesen. Válaszom egy „igen” volt, majd elköszöntünk a többiektől, akik a másik irányba mentek.
• Jut eszembe. - kezdett el kotorászni a táskájában. - Ez a tiéd! - nyújtott át egy Snickers csokit. - Boldog szülinapot! - mosolygott kedvesen.
• Ez most komoly? - meglepődtem, de igazából jól esett a figyelmessége.
• Komolyan! - mondta, én pedig elvettem.
• Köszönöm szépen! - mosolyogtam rá. - Adhatok érte puszit? - kérdeztem kicsit félénken. Nem akartam tolakodónak tűnni, vagy ilyesmi.
• Persze. - mondta egyből, majd kicsit lehajolt hozzám. Én is adtam neki két puszit, meg ő is adott. Hm... egész jó illata volt!
• Itt az írószer bolt. - mutattam a mellettünk lévő citromsárga épületre. Részben azért is, hogy ne az illatára gondoljak...
• Oké, köszönöm! - mosolygott ismét. - Akkor holnap találkozunk! Szia! - intett egyet, majd miután én is elköszöntem, bement az üzletbe.

Hazafelé sétálgatva fel is bontottam a csokit, amit kaptam Tylertől. Még a csokinak is olyan illata volt, mint neki. Sajnos Castiel is ilyet használ, ezért pontosan tudtam, hogy Old Spice. Méghozzá a White Water. Akár ezer ilyen márkájú közül felismerném! Annyira imádtam ezt Castielen!

A nap már félig-meddig lemenőben volt, amikor ismét ahhoz a korlátrészhez értem. A csokimból még volt, így megálltam egy kicsit és nézelődtem. A tenger amúgy is gyönyörű, így meg pláne! Teljesen belefeledkeztem az időbe, ahogy a világoskék mindenséget figyeltem a visszatükröződő napfénnyel...