Zoey - Életem egy blogba vésve (41.rész)

41. rész

Összetört álmok

Másnap ahogy felkeltem, még túl fáradt voltam ahhoz, hogy a szememet kinyissam. Végre már hazamehetek! Éreztem, hogy valaki szorongatja a kezemet, és cirógatja a kézfejemet. Lassan kinyitottam a szemem, és igen, pontosan az ült a székben akit vártam: Castiel. A fiú a kezünket bámulta, és eléggé lehangoltnak tűnt. Remélem nincsen semmi baj!

• Jó reggelt, Castiel! – köszöntöttem barátomat halkan, még ébredező hangon. Hirtelen rám nézett, és mintha megkönnyebbült volna. Végül egy boldog mosoly kíséretében megcsókolt.
• Szerencsére ennyire sokat nem aludtál, kicsim! – mosolyogva kisimított egy hajtincset az arcomból, és megsimította az arcomat. – Este 6 óra elmúlt. – hívta fel rá a figyelmemet a fiú.

Hirtelen kinéztem az ablakon. A nap már lemenőben. De hisz... 7 óra után ment el tegnap. Majdnem egy napot aludtam volna? Az lehetetlen! Biztosan csak szórakozik.

• Átállítottad az órát? – böktem meg a fiú bal kezét az én jobb kezemmel. Várjunk csak... miért nem fáj? Hova lett a gipsz róla???
• Miről beszélsz? – kérdezte a fiú döbbenten.
• Milyen nap van?
• Ilyenkor nem azt szokták kérdezni általában, hogy mit keresnek a kórházban? Amúgy még péntek van.
• P... pén... péntek? – teljesen ledöbbentem.
• Miért, mit hittél?
• Csak álom lett volna? – kérdeztem magamtól.
• Hahó! Zoey! Mi van? – integetett a szemem előtt barátom.
• Mi történt?
• Elcsúsztál a jégen és beverted a fejed. Onnantól kezdve voltál eszméletlen. – hangja elcsuklott, és kicsit megszorította a kezemet.
• Cas...
• Tudod mennyire megijedtem??? – másik kezével a takarót szorította, miközben a földet bámulta. – Ahogy... ott feküdtél... mozdulatlanul. – nyelt egy nagyot. – Féltem. – nézett rám könnyben ázó szemeivel. – Féltem, hogy elveszítelek. – újra nyelt egy nagyot, majd megtörölgette a szemeit. – Hogy érzed magad? Nem fáj semmid?
• Jól vagyok. – mosolyogtam rá a fiúra. Jól esett, hogy ennyire aggódott, és sajnáltam is.
• Egészen biztos? Ne hozzak semmit? – aggodalmaskodott tovább.
• Tényleg jól vagyok! – mosolyogtam kedvesemre.

Kiderült, hogy tényleg csak álom volt az egész. De akkor álmomban is álmodtam volna? Hát... talán lehetséges. Szerencsére akkor a Castiel és Lysander közötti vita is álom volt. Azt mondjuk nem bánom. Este már otthon aludhattam a saját ágyamban. Annyi megfigyelés elég volt, amennyit bent töltöttem délután a kórházban, így hazaengedtek.

14–én, szombaton Valentin napra Castiel–től kaptam egy gyönyörű ékszerdobozt és egy szíves nyakláncot. Valahol mintha már láttam volna ezeket. De mégis hol? Biztosan az egyik kirakatban. Vasárnap az egész napom tanulással telt, így sok mást nem is csináltam.

Kathlyn–nel eléggé kezd megromlani a viszonyom, és a szokásosnál is többet vagyok Valerie–vel, Fay–jel, Ashley–vel és Dorindával. Nagyon összeszokott kis csapattá kovácsolódtunk Lysanderrel és az ikrekkel, hétvégente pedig Austin is csatlakozott amikor elmentünk valahova szórakozni. Castiellel viszont ahogy elkezdett tavaszodni, kicsit mintha eltávolodtunk volna egymástól.

Sorra jöttek az újabb témazárók, röpdolgozatok, felelések. Így teltek el a ballagás előtti napig, azaz péntekig a hónapok, hogy az év végi bizonyítványba jó jegyek legyenek, amiért mindenki meg is tett mindent. Nekem végül a legtöbb jegyem hármas lett, és csak 2–3 jobb jegyem lett attól. Mindenki teljesen ki volt merülve, de mivel az első és második évfolyam volt a felelős a díszítésért, így elég gyorsan haladtunk. Kisebb csapatokra voltunk osztva, ezért mindenhol voltak akik díszítettek, utána pedig az osztályfőnök kiosztotta a feladatokat. Nekem az iskola bejáratát kellett a lépcső korlátjával együtt díszíteni, amiben Ashley, Fay és Valerie is segített. Én Fay–jel csináltam a jobb oldali korlátot (ahogy kijövünk a suliból), Val és Ash pedig a másikat. Az ajtóval már végeztünk, és a korlátoknál se kellett sok, amikor ismerős hang csapta meg a fülemet. Castiel sietett le a lépcsőn egy második évfolyamos haverjával, Dimitrivel. Szerelmem észre se vett, annyira rohant le vigyorogva mellettem.

• Castiel! – szóltam párom után, és lesiettem utána.
• Áh, Zoey. – „Áh, Zoey.”?? – Most sietek a buszhoz, mert dolgom van. Később beszéljünk facebook–on. – nyomott egy puszit az arcomra, és már sietett is el a haverjával. Hirtelen nagyon rossz érzés fogott el. Visszasétáltam barátnőmhöz, hogy befejezzük a díszítést.
• Mi volt ez az „Áh, Zoey.”? – kérdezte hüledezve barátnőm.
• Nem tudom. – válaszoltam szomorúan. A rossz érzés nem hagyott alább.
• Biztos nincs semmi baj. – jöttek oda Valerie–ék, mert befejezték a korlátot.
• Na, kész vagytok? – jött ki Dorinda és Armin.
• Mi megvagyunk! Mehetünk végre? – megérkezett a kaput díszítő Lysander és Alexy is.
• Menjünk. – mosolygott Fay és átkarolta a vállamat.

Amíg szedelődzködtünk, elmeséltük mi volt kint. Dorinda és Lysander voltak az egyetlenek, akik hozzászóltak, de ugyan azon a véleményen voltak.

• Hajlamos vagy mindent túlkomplikálni. – mondta Dorinda, Lysander pedig egyetértett.

A vizsgáknál már Lys is említette ezt, akkor igaza volt. Most viszont sokkal erősebb a rossz érzésem a dolgokkal kapcsolatban.

• Minden rendben lesz! – mosolygott a bátyuskám, és magához ölelt. A többiek is csatlakoztak, és egy nagy ölelés lett belőle. Elég szép látvány lehettünk, hogy 8–an öleltük egymást.

Hazaúton próbáltam nem erre gondolni, és zenével elnyomni magamban a bizonytalanságot. Otthon megebédeltem, ami fél 5–kor már inkább vacsora, és elkészítettem másnapra az ünneplőmet. 5 óra volt majdnem, amikor felmentem facebook–ra. Castiel írt.

Castiel Riggs: írj, ha fent leszel.

Mély levegő, és kifúj. Nyugalom Zoey! Biztosan csak túlkomplikálod, ahogy a barátaid is mondták! Csak nyugi!

Zoey Bale: Szia Castiel

Castiel Riggs: szia Zoey

Castiel Riggs: bocsi, hogy úgy elrohantam, de tényleg siettem

Zoey Bale: semmi baj :)

Zoey Bale: minden oké amúgy? Kicsit fura voltál

Castiel Riggs: gondolom te is észrevetted, hogy kicsit eltávolodtunk egymástól

Castiel Riggs: meg igazából

Castiel Riggs: nekem már elmúlt a szerelem

Castiel Riggs: sajnálom

Pár pillanattal később, amikor felfogtam, hogy miket írt, egyből elkezdtem zokogni. Szörnyen fájt, hogy ezeket írta.

Zoey Bale: értem.

Zoey Bale: szóval szakítasz

Castiel Riggs: igen.

Castiel Riggs: tényleg sajnálom

Castiel Riggs: és szeretném, ha majd újra barátok lehetnénk :)

Zoey Bale: nekem kell egy kis idő azért, de én is szeretném, ha barátok lennénk :)

Fantasztikus az internet. Teljesen összetörtem, alig látom a billentyűzetet a könnyeimtől, mégis el tudtam küldeni egy mosolygós fejet. Az egész testem remeg, a szemem már most fáj a sós könnytől. Elővettem a zsebemből a telefonomat, és elkezdtem tárcsázni. Bár holnapra beszéltünk meg találkozót, remélem most is ráér.

• Szia. Ráérsz egy kicsit? – kérdeztem barátnőmet.
• Szia Zoey. Mi történt? – kérdezte aggódóan Kathlyn.
• Majd... elmondom. – szipogtam a telefonba. – 10 perc múlva a parknál?
• Oké. Ott leszek. – ígérte barátnőm, majd leraktuk a telefont. Mindeközben Castiel írt tovább.

Castiel Riggs: gondolkoztam már egy ideje azon, hogy mitévő legyek, de már nem bírtam

Castiel Riggs: elmúlt a szerelem. Sajnálom :/

Gondolkozott már egy ideje??? Mégis mióta nem szeret??? Szeretett egyáltalán??? – kérdeztem magamtól, miközben szemeimből hulltak a könnyek.

Zoey Bale: mióta gondolkoztál?

Castiel Riggs: pár napja.

Zoey Bale: akkor szedd le te, hogy együtt voltunk.

Zoey Bale: nekem nem megy.

Kiléptem facebook–ról, és kikapcsoltam a gépet. Az előtérből odakiáltottam anyának, aki a szobájában olvasott, hogy elmegyek egy kicsit, nemsoká jövök, miközben már a tavaszi kis kabátomat vettem, mert most elég hűvös volt kint. Addig próbáltam kicsit megnyugtatni magam, hogy ne hallja a hangomon, hogy sírtam. Vettem ki egy maroknyi zsepit a tartóból, és már kint is voltam. Amikor zártam a kaput, Kathlyn–t láttam meg, a szomszéd ház előtt sétált már felénk. Zsebre raktam a kulcsot, és zokogva barátnőm karjaiba vetettem magam. Még jobban elkezdtem sírni, mint a szobámban. Álmaim törtek össze percek alatt. Álmok, amiknek főszereplője Castiel volt. Álmok, a gondtalan álmok. Minden porrá lett röpke idő alatt. Reméltem, hogy megoldhatjuk, de ha már nem szeret, akkor nem tehetek semmit.

Kathlyn–nel elsétáltunk a parkba, de a másik bejáratához, ahol van egy kis szökőkút is. Annak a szélére leültünk, és elmeséltem neki a történteket. Először megszólalni sem tudott a meglepődöttségtől, utána csak annyit kérdezett: „Megverhetem?”. Ezzel apró mosolyt csalt az arcomra, s bár a szívem, a lelkem és az álmaim is összetörtek, attól még szeretem Castielt. Egy jó ideig még biztosan nem leszek túl rajta, ha egyáltalán túl leszek valamikor. Egy órán keresztül kint voltunk és beszélgettünk. Próbálta elterelni barátnőm a figyelmem, én pedig próbáltam alkalmazkodni, de a szívem még mindig hihetetlenül fájt, akár csak a szemeim.

Fél 8 körül értem haza, elmentem fürdeni, majd jó éjszakát kívántam anyunak és a nővéremnek. Lewis majd holnap délelőtt jön haza. Tusolás közben és elalvás előtt is sírtam, így aludtam el.