Zoey - Életem egy blogba vésve (56.rész)

56. rész

Derült égből... Castiel?!

Braddel az első félév fordulónkat (igen, mi ilyet is tartunk) kettesben töltöttük. Október 3-a, vasárnap lévén már hűvösödtek a nappalok is, de még egészen jó idő volt. Gyertyafényes vacsora, sok beszélgetés, vidám hangulat. Én egy ezüst karkötőt kaptam tőle, ő pedig egy gravírozott keretet kapott tőlem, egy közös fényképpel. Boldog voltam, és nagyon szerelmes. Zárásképpen pedig (bár nem volt előre tervezve, legalábbis nekem), de megkapta még a szerintem legbecsesebb ajándékot, amit egy lány adhat egy fiúnak. Igen, most arra a dologra gondoltok, ami történt. Na de lapozzunk:

Az ünneplésünk után pár héttel üzenetet kaptam facebook-on Castieltől. Engem is meglepett a dolog, elhihetitek. Nem most volt már, hogy utoljára beszéltünk, és emlékeim ha nem csalnak, az sem volt egy kellemes csevegés.

Csak köszönt, nem volt semmi érdekes benne. Legalábbis nem képzeltem bele semmit, mert hát ugye minek? Azonban később egyre furcsábbnak tűnt a dolog, ahogy beszélgettünk. Hosszú idő óta most először volt úgy, hogy megállás nélkül tudtunk beszélni és nem csak 5 percig...

Zoey Bale: Hogy hogy írtál? Hiányzott a társaságom, mi? ;)

Igen, hülyeségből kérdeztem.

Castiel Riggs: teljesen megvoltam nélküled...

Castiel Riggs: :D vicceltem :D

Castiel Riggs: csak rég beszéltünk,aztán mondom ha te sose írsz már nekem,akkor én írok neked

Castiel Riggs: amúgy beszélgessünk...kérdezz

Na jó, oké.

Hát folytattuk a beszélgetést, egyfajta kérdezz-felelek játék volt. Aztán feljött a szó Vanessára is, amikről most nem szeretnék részletesebben beszámolni. Legyen elég annyi, hogy azokról az időkről is elkezdtünk beszélgetni, amikor még együtt voltunk...

Zoey Bale: De azért na... csak nem voltak azért oktalanok az akkori "hisztijeim" :)

Castiel Riggs: Nem...de gondolkoztam azon is sokat, hogy akkor sokszor nem úgy viselkedtem veled, ahogy megérdemelted volna

Castiel Riggs: Csak nem tudtam még hogy kezelni akkor a dolgokat.

Zoey Bale: Komolyan?

Ezzel tényleg nagyon meglepett. A fene se gondolta, hogy egyszer ilyet fog mondani (vagyis jelen esetben írni).

Castiel Riggs: Igen. Például amiket ma már máshogy csinálnék.

Zoey Bale: Ezt valamiféle bocsánatkérésnek kéne vennem? Vagy minek? Nem igazán értelek...

Castiel Riggs: Talán kicsit igen.

Zoey Bale: Értem

Zoey Bale: Hát, bár kicsit elszaladt már az idő, azért valahogy jól esik

Castiel Riggs: El, csak az én fejem is mostanra lágyult be (kicsit későn)

Zoey Bale: igen, kicsit későn

Castiel Riggs: Jól megvagytok amúgy a barátoddal??

Zoey Bale: igen, jól vagyunk :)

Nem tudom mi ütött most belé. Még jó, hogy nem mondjuk évekkel később jut eszébe. Így is eléggé fura volt a dolog. Kicsit talán fel is idegesített a dolog, hiszen pár hónappal később is még gondolkodás nélkül rámondtam volna, hogy oké, kezdjük újra. De most már nem. Felidegesít a dolog, de nem azért, mert még mindig szeretem. Azért idegesít, mert akkor jut eszébe, amikor én már boldog vagyok Braddel.

Bár a kis szerelmem az elmúlt egy hétben kicsit elhanyagolt, ami bevallom, elég rossz érzés, de ezt Castielnek nem kell tudnia. Ez már az én magánéletem, amibe ő már jó ideje nem tartozik bele. Nagyon szerettem, de ahogy már ő is rájött, kicsit későn jött rá a dolgokra.

Az eléggé meglepett, hogy ilyen nyíltan leírta, hogy nem úgy viselkedett akkor, ahogy „megérdemeltem volna”. Mivel nagyon szerettem, igyekeztem mindent megadni neki, amire az akkori énem képes volt. Amit két héttel ezelőtt Bradnek adtam, egyáltalán nem bánom, hogy így történt és nem Castielnek adtam még akkor. Talán már az elején észre kellett volna vennem, hogy nincs kettőnknek hosszú jövője együtt, és bele sem kellett volna mennem. De hát akkor még fiatalabb voltam, még bolondabb, és a kis vöröst nagyon szerettem.

Azonban a szívem most Bradé, és nem hagynám el senkiért.

Castiel Riggs: Kérdezel? :D

Castiel Riggs: Olyan ügyes vagy benne, azért kérlek meg rá :)

Zoey Bale: ügyes? Komolyan?

„Hogy lehet valaki ügyes a kérdezésben?” - gondoltam magamban, majd egy kérdés jutott eszembe, ami most valahogy nagyon érdekelt...

Castiel Riggs: Aham

Zoey Bale: Ha lehetne, újra szeretnéd kezdeni?

Castiel Riggs: Ha hirtelen kell válaszolnom, azt mondanám, hogy szerintem igen. De nem tudom.

„Hogy mi van?” - eléggé kiakadtam. Bár ilyeneket írt, nem erre a válaszra számítottam.

Castiel Riggs: És te?

Zoey Bale: szeretem Bradet, és nem hagynám el

Castiel Riggs: gondoltam :)

Zoey Bale: viszont a kérdésem is úgy szólt, hogy ha lehetne... arra viszont nem tudnék válaszolni

Castiel Riggs: Értem.

Castiel Riggs: Mondtam én, hogy ügyesen kérdezgetsz te...

Azt hiszem rájöttem, miért is írta, hogy ügyesen kérdezek.

Zoey Bale: mert?

Zoey Bale: csak jobban átgondolom némelyiket :)

Castiel Riggs: pont azért

Nos, meglehet.

Ezek után nem nagyon beszéltünk. Fáradt voltam, így elköszöntem és elmentem aludni. Teljesen nyugodtan aludtam, az álmomban nem szerepelt semmiféle vörös hajú első barát.

Az azt követő este viszont majdnem hajnali két óra volt, mire elaludtam. Össze-vissza forgolódtam, és azok a mondatok visszhangoztak a fülemben, amiket Castiel írt. Kissé felkavart, és bár bosszantott is egyben, nem tudtam nem hinni neki. Ismerem és tudom, hogy nem vágná át az embert ilyen dolgokkal. Szeret viccelődni, de ő egy normális idióta. Igen, elég fura belegondolva, de tényleg így van. Viszont már nem hiszem, hogy akár elképzelni el tudnám magunkat újra együtt.

Mondjuk az, hogy ma már máshogy csinálná, az is csak egyfajta ígéret lenne. Brad is mondott dolgokat mielőtt összejöttünk, aminek azóta se híre, se hamva. Ne pénzzel megvásárolható dolgokra gondoljatok. Ezek érzelmekkel kapcsolatosak, amiket elmagyarázni kicsit nehéz lenne. Amire én gondolok, az egy érzés, amiről csak mi ketten tudjuk, hogy mi...